Sok verssel tartozom….

 

Álmatlanság, ha gyötör

egy rímbe font emlék a gyönyör,

most ép holdfényben fürdetem lelkem,

gesztenye levelek hullnak – s a csendben

ha szemem elé kezem tartom –

ezüst fényükben dúdoló sanzon.

 

Még nem érthetem e suttogást,

Le kell vetnem mi megszokás

Félre tenni most az iszony köpenyét

Tépni kell mindenét, hogy lásd közönyét.

 

Ez kell, és nyelvem hegyére kiül

– lábat lógatva sok vers a sor,

fékezni már nem tudom

– hát dúdolom:

 

Sok verssel tartozom…

 

Lenyelt szavak- száműzve mélyre

Megkövült meszes a gége,

nem mondtam – bánthatott-

nem ismerted – e bánatot.

 

Erdő mélyén hűs a forrás,

rá köveit hordja a magány-

szomjazót nem várhat – így szaván,

elhalkul a csobogás.

 

Mivel vesztettem azt, mi akartam lenni,

mit lehetett volna, sem mertem mindig tenni,

mellém ül és csúfol a guggoló közöny-

segíthetnél ha felöltözöm!

 

Csupasz rajtam s bennem az indulat,

hiába tűrnéd hogy gyűröm az ingujjat,

megkopott fényedben őszök ködévé válnék-

kivel lehetne, már azzal sem kiabálnék.

 

Milyen messze azok az őszök,

terveinket sokszínű avar óvta – temette,

ki hát az, akit most kérdezni lehetne (?)

– mikor az emlékekből csak magam őrzök.

 

Arról is: mivel tartozik a világ?

Sok emlékszilánk az mi dacolva vág,

elhordom én, de nyugtató csend lenne jó mégis:

a közelben vagyok, mint ahogy a tél is.

 

2019.11.06.

Papp János az Irodalmi Rádió szerzője. Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt!Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek…