Rózsa Iván: Ébredések

Különleges napra ébredt a kis, vidéki elmegyógyintézet. Olyannak indult ez a nap pedig, mint a többi: orvosi vizitek, stagnálás, visszatérés a régi kerékvágásba; vagyis elzártan élni a külvilágtól, mert csak itt és így lehetnek a betegek biztonságban.
Aztán, nevezzük Jánosnak, kiment az udvarra és elkiáltotta magát: „Száznyolcvanezer éves vagyok, több ezerszer újjászülettem, végre szabad vagyok!”
Erre más is, nevezzük Tibornak, merészebb lett, és ő is az udvaron kiáltotta az égnek: „Végtelenből jöttem, végtelenbe tartok: végtelen éves vagyok, tulajdonképpen időn kívüli, vagyis szabad ember!”
És mivel egy szabad ember százat csinál, az ápolók is hagyták kibontakozni e spontán folyamatot. Már több tucatnyian kiáltozták, ápoltak és ápolók együtt: „Szabadság! Szabadság! Szabad emberek vagyunk!”
De szavaikat a Jóistenen kívül nem hallotta senki, az elmegyógyintézet gyakorlatilag egy majorság volt, tíz kilométerre a legközelebbi falutól. Ám a „betegek” ébredése mégsem volt pusztába kiáltott szó…
Mert Istenen kívül volt még valaki, aki meghallotta e pusztába kiáltott szavakat, s akit már nem néznek őrültnek, hanem elfogadnak vezetőnek, aki már nem túlérzékeny, hanem felül van e földi világon, s mégis sejtjeiben érzi a valóságot… És aki, ha elordítja, elbrummogja magát, mint egy medve: „Szabadság!”, akkor Jerikó falai is újra ledőlnek…

Budakalász, 2019. november 6.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. "Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos…