A szerelmesek az árok szélén, boldogsággal telve, jövőjükről álmodozva ültek a lemenő Nap fénye alatt. Bözsike vígan fújva számlálgatta az elvirágzott pitypang hófehér maradványait, s kíváncsian várt az eredményre.

„Szeret,…nem szeret…szeret, nem szeret….Szeret!” – kiáltotta ujjongva, amit amúgy is tudott. Eddig megélt 16 évével olyan volt, mint a zsenge harmat. Gyönyörű, vállára omló haja, bájosan mosolygó arca, feltűnően csinos alkata ábrándokat ébresztett a falubeli ifjakban, így a nála öt és fél esztendővel idősebb, jóvágású Mihályban is. Látásból ismerték egymást, még mielőtt a szerelem szikrája lángot gyújtott volna szívükben. Mindketten ugyanabban a faluban laktak. A fiú – öregebb lévén – korábban kezdett el burszába járni. A lánynak még cseperednie kellett ahhoz, hogy eladó sorban lévőnek számítson, s bátran mehessen szórakozni társaival.                 Királytelekszőlőben gyakori volt a hol egyik, hol másik ház udvarán tartott, általában rögtönzött hétvégi táncmulatság, ahol Sanyi bácsi szívhez szóló harmonika muzsikájának hangjára önfeledten ropták a mezítláb járt táncot.

  • Hazakísérhetlek? – kérdezte a fiatalember a vigalom végén.
  • Haza! – hangzott első alkalommal a félénken megválaszolt, de alig várt kérdésre a felelet.

Vidáman haladva cseverésztek az úton, csak percnyi időkre álltak meg, hogy egymás szemébe nézve nyomatékot adjanak mondandójuknak. Társalgásukat a kapualjban folytatták, majd aznapra elköszöntek egymástól. Találkozásaik rendszeressé váltak, s egyre szorosabbra fűződött a hatalmas szerelemmé alakult kapcsolat. A templom melletti iskola egyik tanítója hetente kétszer tangót, csárdást, keringőt, foxtrottot oktatott, a fiatalok párt alkotva oda is eljártak. Mindenütt igyekeztek betartani a megfelelő, íratlan szabályban rögzített és elvárt testtávolságot. Kézfogás, ölelkezés, csók akkoriban sokadik látásra sem volt illendő, ha a fiú netán megkísérelte, a lánynak nem volt szabad hagynia magát, ellenkező esetben nem kerülte el a kapuk előtti kislócákon ülő kendős asszonyok kibeszélését, megszólását. Egyszer mégis elcsattant egy csók. A tánc előírásainak megfelelően Mihály büszkén fogta Bözsike derekát. A kislány kezei párjának vállán helyezkedtek el, miközben szemeinek csillogó sugarát a nála jóval magasabb férfi szemére vetette. Az ifjú a csodás tekintetnek nem tudott ellenállni. Testében meleg bizsergést érezve Bözsi arcához hajolt, s azon nyomban szájon csókolta őt.

  • Te megcsókoltad Bözsikét! – háborodott fel a mellettük táncoló Margit, elítélő pillantást vetve fülig piruló lánypajtására.

A fiatalember ekkor határozta el, hogy ellátogat a lányos házhoz, hogy határozott udvarlási szándékáról elbeszélgessen a szülőkkel. Útban hazafelé az ifjú hölgy felé fordulva így szólt:

  • Édes kis Erzsikém! Te nagyon tetszel nekem! Majd csütörtök este elmennék a házatokhoz, s be is mennék hozzátok, hogy beszéljek édesapádékkal. Rólunk.

A kisasszony meglepődött.

  • Mit fogsz nekik mondani? Fogsz tudni beszélgetni velük?

Mihály izgatottan indult útnak.  Érkezése pillanatában illedelmesen bekopogott, köszönt, s az apa hellyel kínálása után félénken ült le a szabad karosszékre. A szépséges fruska szemlesütve kuporgott az ágy szélén az ajtó mögött. A fiú eltervezte, s jó előre begyakorolta azokat a szavakat, amelyeket Miska bácsival és Anna nénivel közölni kívánt. Még szót sem tudtak váltani, amikor beállított a szomszédból az éltes korúnak látszó, de nem túlságosan öreg, bagószagú Lizák, aki látta őt bemenni, s kíváncsian igyekezett megtudni, hogy mi járatban van a legény.  Lassan telt az idő. A két idősebb férfi bele-belerágva saját bagójába, szünetekkel vegyített nyugodt beszélgetést folytatott. Az elhasznált, keserű pipadohányt a földre, maguk elé köpték, aminek eltakarítása a háziasszony feladatai közé tartozott. A többiek csendben üldögéltek. Mihály sem szólalt meg, gondolta, megvárja, míg Jancsi bácsi elmegy. Arra bizony várhatott, mert a szomszéd nem mozdult.

  • Az anyja szentségét! Mehetne már! – mérgelődött magában a legény.

Már este 10 óra is elmúlt, de az öreg nem tágított. Csak várt. Egyre kevesebb mondat és egyre több bagó hagyta el hiányos, szürkés fogazatú száját. Tudni akarta, ki akarta várni, miért van ott a fiú. A kislány szerelme nyilatkozatára várva álmosan ült tovább a pokróccal takart ágy szélén. Anyja is ásítozott már. Mihálynak másnap korán kellett munkába indulnia, a családot sem akarta sokáig feltartani, ezért szeretett volna mielőbb túl lenni a szülőkkel való tárgyaláson. Feszülten figyelt Lizák minden apró mozzanatára, hátha elindulna végre.

  • Na, – gondolta – nem fogsz engem az itt léteddel elüldözni! Úgyis kivárom, míg elmész, ha reggelig itt leszek is!

A vén bagós továbbra is ott ült, csak azért is. Jó nagy füst volt már a szobában. Most a maguk csinálta cigarettát szívták. Egymás után nem sokkal hármat, négyet is elfüstöltek fejenként. Nagy sokára csak álmos lett a szomszéd.  Fogta magát és lassú járásával végre elcsoszogott. A fiatalember felállt, választottja szülei elé állt, s bátorságát gyorsan összeszedve kezdte el fontos mondanivalóját.

  • Elnézést! Azért vagyok itt, mert biztosan tetszenek tudni róla, hogy mi itt a kapuban szoktunk beszélgetni Bözsikével. Hogy ne érje szó a ház elejét, ne legyünk a falu nyelvén, úgy látom tisztábbnak, ha bejövök és szépen megmondom maguknak, hogy nem a kapuban akarok állni, hanem ha megengedik, ha nincs akadálya, bejönnék elbeszélgetni itt bent. Mi már ezt megtárgyaltuk Erzsikével. A maguk hozzájárulását kérem.

Az apa nem szólt semmit, csak bólintott, hogy igen, beleegyezik. De a mama! Ő aztán mondta a magáét!

  • Tudod, anyádnak is vót jánya! Nem csak úgy van, hogy a mi jányunkat hírbe hozod, szóba téteted, hogy a falu nyelvén legyen, hanem ha bejössz, udvarolsz neki, akkor azt már véglegesen tedd!

Ez azt jelentette, hogy a lányt el kell venni feleségül. Mihály becsületes fiatalemberként tisztában volt az udvarlási szokásokkal és szabályokkal.   Tudta, hogy ha bejár Bözsikéhez, az már olyan komoly dolog, ami természetes férfiúi kötelezettséggel jár.  Mondta is Anna néninek:

  • Azért jöttem, másképp nem jöttem volna! Tisztességesek a szándékaim! Ha nem úgy gondolnám, akkor elég lenne a ház előtt diskurálni!

A kielégítő választ hallván az anya megnyugodott, s így már megengedte, hogy a lányának bejáró udvarlója legyen.

  • Ha így gondolod, akkor semmi akadálya! – felelte.

A fiatalok igen örültek. A legény ment a kedveséhez, amikor csak tudott, mindig, ha volt ideje. Ha éjszaka kellet dolgoznia, akkor egyenesen a munkából sietett szíve választottjához, hogy pihenés előtt legalább egy kicsit lehessen vele. Ahogy telt az idő, egyre inkább otthon érezte magát a lányos háznál. Megszokta, ismerte az egész családot, a család is az ő famíliáját, jóban voltak, nem voltak vadidegenek egymásnak.

Az ifjú szerelmesek egy ideig még eljártak a burszába, barátaikkal sétálgattak és társalogtak. Mihály számára nyilvánvalóvá vált, hogy több legénynek is tetszett a lány, mert még mielőtt ő nézte volna ki magának, mások is a meghódításán gondolkodtak. Mindkettőjüknek akadhatott volna más, de neki csak Bözsi, Bözsinek meg csak ő kellett. Egyet kellett választani, ez volt az élet rendje. S ők egymást választották örökre.

Nyíregyháza, 2019.01.24.

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője. Nyírteleken, egy nyolcgyermekes nagycsalád harmadik leányaként születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a…