Két lábon sétált át felettem régóta a kormos sötétség

Becsomagolt bánatom a hátamra vettem úgy cipeltem

Csak a sunnyogó csend halk dünnyögését hallhattam

Meg a szívem ritka dobbanását, pont mikor elvesztem

 

Súlyoktól megrakott lábaim olyan nehezen vittek

Minden egyes lépésnél a puha földbe süppedtek

Mintha egy vaskos lánccal valami húzott volna vissza

Hogy van még dolgom! Még sehova nem mehetek

 

Mintha a talpamat szurkálta volna megannyi szikra

Fájt még a fájás is, a gondolataim össze-vissza

Félelmetes nagyon, hogy egyedül vagyok és olyan elveszett

Mért szerettem úgy, ha engem senki nem szeretett

 

Feszítették agyamat fejemben a gyötrő gondolatok

Sírt kapar benne az ostoba könyörgő vágyakozás

Beteg lett a tiszta lelkem a mindig hazug szavaktól

Összegyűlt haragom savként mar mindenhol

 

Könnyeim sója már vastagon kiült az arcomra

Belefáradtam végleg minden érte vívott harcomba

Vesztettem. Már megint én buktam el nagyon

De ennyi volt. Megfogadom, hogy többet nem hagyom

 

Nem engedem még egyszer, hogy legyűrjön a bánat

Nem nézek vissza soha többé, csak élek a mának

Kidobálok minden szemetet, mi mérgezi a testem

Körmömmel vésem fel az égre, többé nem engedem

 

Senki sem bánthat engem, magam köré falakat építek

Nem ríkathatnak meg többé már a csodás emlékek

Szomorkás sötét éj leple alól holnaptól a fényben élek

A Nap lesz a legjobb barátom és én a fénye leszek

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kolozsvári Csabáné Edit. 1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is…