Elmondom még egyszer….

 

Elmondom még egyszer mit jelent,

hogy rímbe szedheted a végtelent,

egy jó ízű csókkal ajkadon,

láz tüzét űzni homlokon.

Becézni hosszan tekintet mélybe,

merülni biztató szóért kétségbe,

és kiáltani ott ahol nem lehet:

csendben tűrni: őszt, záport, felleget.

Kívánva mindig a napot: az alkonyit,

ezüst holdfényt, az árnyat mely felvonyít.

Tudni azt, az élet mindennél szentebb,

engedni lehet adni szellemét a testnek.

Így a  tettben az ige int feszít,

soha ne érezz lehetetlent: itt e kínt.

Hogy legyen, kinek elmondhasd: mit jelent,

várni alkalmat, társat, szót: mi megteremt.

Alkalmat adni, hogy mást is szeress,

örömet, vágyat, ágyat önzőn ne szerezz!

Ha lábnyomába lépsz az idegennek,

szívednek irgalmát el ne engedd!

Kezedben mindig maradjon egy kézfogás,

szemedben fények, szavadban tartozás.

 

Még egy rímet vámul adok a révnek

önmagadban hűség – mázul: nevének.

Szép haza vizei, erdők és rétek,

nyár zápora után langyos tócsába ha lépek:

feldereng gyermekkorom kamra illata,

nekem süt kalácsot áldott jó nagymama.

E kis kalács, ki kelni vágyik,

lapulok nagy dunyhák alatt- és ásít

az álmomat: lázak, forró magányok, démonok rázzák

ha ébredek sem engednek már: ó a gyávák!

De kelek, mert éleszt valami megmaradni,

és míg lehet az életnek neki szaladni,

elmondani mily jó, ha levessel teli a kanál,

jó ízűn szürcsölni íz – levét míg eljön a halál.

 

2018.02.20.

Papp János az Irodalmi Rádió szerzője. Köszöntöm a kedves irodalmat kedvelő látogatót és érdeklődőt!Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ennek…