KISPÁL GABI: EGY ÁRUHÁZI TÉLAPÓ

 

Félve közeledtem a Mikulás felé, az egyre rövidülő sorban. Nagymama kísért el az Úttörő Áruházba, ahol találkozni lehetett a Télapóval és Anyuka nagyon rábeszélt, hogy menjünk. Tulajdonképpen a szaloncukor vonzott ide. Négyféle szaloncukrot tudott hozni a Mikulás gyerekkoromban, úgyhogy volt bőven választék, a narancs ízű volt a kedvencem.

Amint aztán jobban átgondoltam a dolgot, nagyon megbántam, hogy idejöttünk. Ezt az elképesztő égést, ami itt lesz! Javában folyt az ismerkedés a Télapóval, az odajáruló gyerekekre rámosolygott, adott nekik egy-két cukorkát, csokoládét, pár szót szólt hozzájuk. Érdekes, hogy ezek szerint mindenki más ilyen jó volt? Messziről tanulmányoztam. Nem volt annyira nagy a szakálla, mint korábban gondoltam, és talán nem voltak annyira jóságosak a szemei sem. De mindegy, csak ép bőrrel megússzam! Hiszen én olyan rossz vagyok! Jó, mondjuk decemberben mindig próbálok jobb lenni, de valószínűleg az egész évet nézi! (Ne is gondoljunk bele, ha egész életemet, mind a hét évet, hiszen még sohasem találkoztunk!) A múltkor, egy versike megtanulása helyett félórát bámultam ki az ablakon és álmodoztam, persze ki nem tudta a verset estére? Én. Anyu már fejből mondta, én csak a „sztoriját” tudtam. Ma reggel az ágyban lustálkodtam tíz perccel tovább, nem volt kedvem kimenni a hideg fürdőszobába, aztán jól elkéstem. Beakadtam a kilincsbe és leszakítottam a táska fülét. Két hete kikéredzkedtem az iskolában óráról, de nem mentem vissza azonnal, lábujjhegyen odasomfordáltam az udvari ablakhoz és élvezettel bámultam a focipályára boruló, vastag, puha hódunyhát. Szerettem volna meghempergőzni benne! Szóval reménytelenül rossz vagyok. Ne is beszéljünk a feleselésről! Telerajzoltam Apu ablakpárkányát, aki megkérdezte: Kislányom, ezt miért csináltad? Én erre nem bocsánatot kérek, hanem kivágom: azért, hogy neked legyen mit kérdezned! Értitek tehát, hogy miért aggódtam a Mikulással való találkozás előtt? Hiszen ő minden tud!

Amikor az előttem kacsázó kisfiú került sorra, hirtelen úgy éreztem, most elfutok. Nem attól féltem, hogy szembesítenek a rosszaságommal, esetleg kapok egy nagy virgácsot vagy dorgálást, de azt megalázónak tartottam, hogy ez mindenki előtt történik majd. Ráadásul még Nagymama is elsüllyedhet szégyenében!

Én következtem. Mint a vérpadra, úgy léptem oda a piros ruhás alak elé és lesütöttem a szememet.

– Szervusz, kislány, hogy hívnak? – kérdezte.

– Gabikának. Anyukám Bubunak – motyogtam.

– Én a Télapó vagyok.

– Tudom – mondtam. Annyira egyértelmű volt, mint az, hogy én meg a rossz gyerek. Azt már tudtam, hogy idegen helyen Télapó van, nem Mikulás.

– Hoztam neked egy kis csokoládét. Biztosan jó voltál  –  vélte a Télapó.

– Hát… izé… nem mindig… – próbáltam helyreigazítani a túl pozitív képet.

– Egy gyerek se jó mindig! Te meg nem látszol rossz kislánynak. Vidd, és gyere el jövőre is! Szervusz!

– Csókolom – mondtam bambán. Elfordultam tőle, kezemben két kis Boci csokival. Egyiket rögtön odaadtam Nagymamának, akinek meleg mosolya mögött biztosan az a gondolat bújt meg, hogy a gyerek jólelkű.     Pedig csak összezavart voltam. Még az sem bántott, hogy nem szaloncukrot kaptam.

 

Itt valami nagyon nem stimmel! Mi lehet emögött? – törtem a fejemet. Lehet, hogy ez tényleg nem az igazi Mikulás? Az osztályban voltak olyan hangok, hogy ha egyszerre van a Corvinban is meg az Úttörőben is Télapó, akkor valamelyik nem az igazi. Az utcán is járt időnként a Télapó, de hát sokfelé kellett mennie, még külföldre is, persze, hogy kapkodott. Ahhoz képest az én Télapóm elég békésen üldögélt, ajándékozgatott. „Biztosan jó voltál”- mondta. Ez gyanús. Vagy nem tud mindenről a Télapó, vagy tényleg nem ő volt, csak olyan színész, mint a színházban. Végül is, ez lehet a magyarázat. Segítik a Mikulást, hogy annyifelé tudjon lenni egyszerre. A színésznek meg a Mikulás nem mondja el, hogy milyen rém rosszak vagyunk. Vagy csak otthon felejtette a listáját, hogy ki mit rosszalkodott? Fejből nyilván nem tudhatja. Végül is még a vezetéknevemet se kérdezte, így biztosan egy másik, egy jobb Gabival kevert össze. Azért egy pillanatra még az is felvillant bennem: lehet, hogy akár büntetlenül is lehetek rossz? Ezt elvetettem, mert azt már megtapasztaltam, hogy legalább a lelkiismeretem azért mindig furdal olyankor.

Otthon a másik csokit Anyunak adtam. Nem éreztem helyénvalónak, hogy megtartsam az ajándékot. Erre odamegyek az ablakhoz és mit látok? Ott egy zacskónyi a kedvenc szaloncukromból, dió és mogyoró, két csoki csizma, egy csoki Mikulás és – végül ez tette helyre a lelkemet! – egy pici aranyszínű virgács. Megnyugodtam, minden rendben van. Az igazi Mikulás tényleg tudja, hogy néha rossz vagyok, de látja bennem a sok jó szándékot, így csak egy jelképes, csepp virgácsot hozott az ajándékok mellé. Drága Mikulás, köszönöm!

A biztonság kedvéért soha többé nem mentem Mikulás, Télapó közelébe. Amióta felnőttem, tudom, hogy a Mikulás igazán létezik. Nem az Úttörőben, nem a Corvinban, nem az utcán, hanem a szívünkben. És azt is tudom, hogy milyen sokat köszönhetek annak, hogy a szülői szeretetet realitásérzékkel vegyítve kaptam.

 

Kispál Gabi az Irodalmi Rádió szerzője Kispál Gabi néven ismernek a környezetemben, így ezen a néven írok. Hivatalos…