Hangyalaki Nagy Tamás

Egyszer volt, hol nem volt

Vagy talán nem is volt?

Élt egy csinos hangyafiú

Elég szorgos, kissé hiú

Neve pedig nem volt más

Hangyalaki Nagy Tamás

 

Tamás volt a jó pajtásunk

Közös volt a mi lakásunk

Védett minket a hangyaboly

Ami a kert végében volt

Aztán egy nap úgy találtuk

Biztos szebb az élet másutt

 

Uccu neki, induljunk hát

Minket is vár a nagyvilág

És a cserfes hangyasereg

Megindult úgy, mint egy sereg

Fűszálerdőn, zöld réten át

Mentünk, mentünk nap-napon át

 

Csak azt ettük, mit találtunk

Lapulevél alatt háltunk

Italunk lett harmat cseppje

Meg egy körte édes nedve

Mit cipeltünk a hátunkon

Rogyadozva a lábunkon

 

Katicabogárra leltünk

Ott zümmögött épp felettünk

Piros páncélján a hét petty

Fekete volt, mint a meggy

Alig tudtuk megcsodálni

Róla képet komponálni

 

Fogta magát odébb repült

A kék égbe belemerült.

Mi meg, fáradt vándor sereg

Elaléltunk, mint egy beteg

Mert forrón tűzött ránk a nap

Sokat szenved, kit rajta kap

 

Nem is tudtunk mást csinálni

Hűvös árnyékot találni

Behúzódtunk egy odúba

Állítottunk őrt kapuba

Fáradtan a földre rogytunk

Tanakodtunk, mihez fogjunk

 

Úgy döntöttünk várunk estig

Mégse mehetünk így Pestig

Megsülhetnénk kint a napon

Mint egy rák a sütőlapon

Ott lenne a kaland vége

Söpörnének az útszélre

 

Fiuk, mi ezt nem akarjuk

A gondokat félrerakjuk

Hogy ki mondta ezt? Senki más

Hangyalaki Nagy Tamás

Oly édes a kalandozás

De fő az alkalmazkodás

 

Este, mikor lágy a szellő

S nem tombol a viharfelhő

Útra kelünk, s meg sem állunk

Míg élelmet nem találunk

Akkor pedig derekasan

Falatozunk tartalmasat

 

Ez volt a terv, de egy páran

Elfáradván a világban

Azt hitték, már mindent láttak

Több időt rá már nem szántak

Hiába volt hűséges társ

Hangyalaki Nagy Tamás

 

Végül is, cserben hagyták őt

A kalandort, a vezetőt

Elindultak hazafelé

Zöld mezőbe, arrafelé

Hol kezdődött kalandvágyuk

Várta őket meleg ágyuk

 

Meg a csitri hangyalányok

Szemtelenek, s mind talányok

Kik a boldogságot osztják

Szabadságuktól megfosztják

A sok balga hangya fiút

Telvén idő, nincs már ki út

 

Dolgoznak ők éjjel nappal

Csupasz fővel nagy bánattal

Hogy családjukat eltartsák

Fészkük melegét fenntartsák

Mikor másznak egy virágon

Elmélázva a hibákon

 

Nem vesznek részt a vitákban

Hisz jártak ők a világban

És régről tudják nagyon jól

Hogy kin a kertben valahol

Ott a zöld fűszálak mögött

Magányosan rejtőzködő

 

Cserben hagyott hangyafiú

Aki merész, nem is hiú

Bátor szívű kalandorként

Fel-fel bukkan alkalmanként

Oly bátor, mint senki más

Ő, Hangyalaki Nagy Tamás.

  Bolgárfalvi Z Károly az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1954. szeptember 24-én, értelmiségi családban. Apám a Budapesti Műszaki…