Hánykolódik, véres hullámokat vet az agyam
Koponyám gátjai nem állják az ostromot
Szerte terjeszkedem világomból a világba
Én vicsorgok a be nem kapcsolt tévék képernyőjén

Oszlásnak indul a gondolat, a drága,
Oh Kedvesem, a beled de kitaposnám,
Csak ebben a nyomorult kettősségben
Biztos a számlámra írnák, hogy nem vagy többé

A végeláthatatlan kettős könyvelésben
Elkönyvelnélek, mint amortizációt,
Mint be nem hajtható követelést, veszteséget
Onnan az egész nem több, mint arcomon a tompa kín

Ha széttépném idegszálaim szövetét,
E rút pókhálót, melynek közepén ülsz és ingerelsz
Fityiszeket mutató kaján kis varangy,
Lepottyannál a földre s taposnálak úgy,
Hogy olyat még nem éltél Egyetlenem

Véres hullámokat vet az anyaföld is,
Körben a pusztaság, ha nézem mily’ kopár,
Beléd oltanám minden gondolatom,
Amit én élek azt Te is éld meg,
Beléd oltanám, s beled ontanám,
S elomlanék aztán én is vidáman,
Végre egyedül egy fal tövében

Szőrmesapkás kozákok nyargalnának
Által síromon és szarpiramist barátok,
Mint Lőwy Árpád remélte, nekem vajon
Volnának-e jók síromra rakni jó magasan?
S beléje egy-egy szál virágot tűznének-e?

Úgy tűnik mégis muszáj kibírnunk egymást,
Felfeszítve erre az idomtalan mélységre
És amikor azt kérdik minden rendben-e
Akkor csak udvariasan mosolyogni és mormolni,
De azért légy résen, ha késsel látsz közeledni

 

(2019. november)

 

Teleki Bálint az Irodalmi Rádió szerzője. 1991. november 8-án születtem Budapesten, iskoláimat is itt végeztem, itt élek. 2016…