A létem a varázsbörtönöm, ott játszom a rabomat,
Mindig ott voltam és tűrtem, hogy az élet csak fojtogat…
Onnan irányítottam sokfelé folyt, vesztes harcomat.

Kit az élet, ilyen cellába lökött,
Azért van, mert szerinte, talán csökött…
Menekülni? Szemből homlokon lökött!

Én hajnalban alszok jót, az igazi álmokkal,
Ma már gyerekek, mért nem játszanak vasgolyókkal?
Csak ülök börtönömben aggult gondolatokkal.

Hiába esz engemet az epés méreg,
Hiába rágja húsomat a bánat féreg…
Itt lakok, itt élek, élet bennem csak, remeg…

Olyan vagyok, mint a saját, éji kísértetem,
Éjjelente, csak usankában kísértem… engem.
Innen fogok kihalni, ha véget ér a létem…

Vecsés, 2015. november 7. –Kustra Ferenc – írva lett: háromsorosokban, bokorrímesben