Posted by
Posted in

Halottak napi gyertyaláng

Európai stílusú Tankában és haikuban Voltak őseim. Tőlük van eredetem. Már árva vagyok. Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű, Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű. * Kiket ismertem, Azokat úgy szerettem. Emlékként élnek. * Halottak napján Megyek a nyughelyükhöz. Szeretet gyertya. * Voltak őseim. Tőlük van eredetem. Már árva vagyok. Elképzelni sem tudom, milyen […]

Posted by
Posted in

Ősz hozta változás…

Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya, Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja… Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs. Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás. Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik, Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy […]

Posted by
Posted in

Avar borította temetőben… őrködik a halál

Halottak napjára – versben és európai stílusú haikuban… Bizton tovább élsz, Én lelkemben… örökké. Rád emlékezek… * Csend gyümölcse csüng Némán síró ajkamon… Eső szemerkél. * Gyümölcsömet kacs Rögzíti… szólnom kéne. Bezárkózott lét. * Hiába szólok… Nagyon emlékezek rád… Szinte velem vagy… * Ahogy megyek a sírhelyed felé, avar ropog a talpam alatt… Sok-sok halott […]

Posted by
Posted in

Csendes eső esik a sírok felett

Európai stílusú Tankában… Halottak napján Esik vagy fúj, kimegyünk. Sír látogatás… Csak nézek ki az ablakon, mélységes mély csend van, Csendes eső esik, a sok-sok csepp halkan koppan. Halottainknál Kegyeletet lerójuk. Tiszteletadás. Zenélnek nekem életről… végső elmúlásról És igaz, lassan már nincs, miről beszéljek… másról. Vecsés, 2014. június 25. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Itt hagytatok, küzdhetek egyedül…

Éjjelente néha könnyek közt alszom el, És néhányszor, rémálomra ébredek fel, Ez mint rostos szívszakadás nálam telel, Bánatcseppekként a lelkemben vesztegel. Felettem, a gyászban, zokogva sír a felhő A kifújt dohányfüstöm, mint a szálló szellő Száll az égbe utánatok, kedves rokonok, Ez is segít, hogy csökkenjenek a rémálmok. Elmentetek, itt hagytatok, küzdhetek egyedül, Folyvást reménykedek, […]

Posted by
Posted in

Avar borítja a sírokat…

A sírhelyek közötti “vég”, jelképezi az örök végtelent. Fölnézek, látom a kék ég idézve-jelzi, örök tértelent. Az idén lassabban jön a tél, békességet hagy és dértelent. Holt remény kereng, Csillagok, világítnak… Holdsarló csak néz. Ülök csak a már rozzant, szálkás, öreg kis padon, Sóhajtozok, hüppögők, de bizony, itt nincs pardon… Tiszta lélekkel nézek közeli-távoli múltba, […]

Posted by
Posted in

Öcsém…

A sötétben, mint mécses világítottál, s most éles a fájdalom, mit hagytál; szemembe könnyeket csaltál.   A szavak nem elég nagyok, a holnapba kapaszkodok a múltnak keskeny peremén, kéz a kézben Te meg én.   …mégse vetem meg lábam, csak suhanok álruhában, mert elemészt emléked, néma csendességed.

Posted by
Posted in

Óh, Ti kedves ősök…

Óh, Ti kedves ősök, eljöttünk benneteket meglátogatni, Ti vagytok múltunk, benneteket kötelező és jó szeretni… Már eme régi helyen Ti elegen vagyok, bezárták, Az idő vasfogai vaskapu zsanért is elvásták. Ódon kerítés öleli körül a sok sírhalmot, Van hol leomlott, így beosonásra lyukat hagyott. Kihasználjuk, bemegyünk, sétálunk sírjaitok közt. Gondolatban viszünk virágot, , mécsest egyebek […]

Posted by
Posted in

Az utolsó vers

A szavak messze elkerülnek, Ajkamon a csend mosolyog, Szívemre hajol a magány, Céltalan tájakon bolyong.   Átnéz az idő felettem, Szeme a távolba réved, Tudom, hogy végtelen csordul, Nekem csak emlék az élet.   Lábam már nem visz az úton, Bénaságát borítja lepedőm, Kezemből csusszan a kőre, A megmarkolt földi időm.

Posted by
Posted in

Írass velem egy verset

Benn a fáradt lelkem remeg, Hánykolódik, dübörög. Szomorú és kesereg,  Hiányodban ücsörög.  Olyan vagy mint az olvadó hó, Mint az éhségtől haldokló rigó, Mint felszálló köd, Mint titok amit homály föd. Fagyit fizettél, de tudom mit akartál. Csak egy csoki ízű csókért maradtál. Írass velem egy verset! Kérlek… csak egy utolsót. Arról, ahogy elfelejtem a […]