Posted by
Posted in

Adjatok!

Lelketek gyümölcséből adjatok, ti, akiknek bőven jutott, ne várjátok a kinyújtott kezet! A lélek nem kiált hangos szóval, éhének kínját reménnyel bírja. Ti, akiknek bőven jutott, adjatok!

Posted by
Posted in

Piaci négykézlábas

Piacon vagyok. Nézegetem a precízen elrendezett, szemnek kellemes árut. Vizsgálódom. Mindenfélét megfogdosok. Zacskóba helyezem a jó húsban lévő zöldpaprikát, a piros arccal mosolygó paradicsomot, a barnába öltözött kerekded hagymát, s máris számban és orromban érzem a belőlük készítendő lecsó pompás aromáját.  Az árus mérlegel, megmondja, mennyit kér. Fizetnék. Bukszám széles tenyeremből kiesik, sebesen zuhan a […]

Posted by
Posted in

Szedtem szavaimat

Amikor heggyé gyűltek ölemben a szavak, nem tudtam, mit tegyek e temérdek kinccsel. Merész gondolat emésztett: Mit kaptam, nem kevés, adni kéne azoknak, akik éhezik. S szedtem szavaimat rímes strófákba, csokorba válogattam szín és alak szerint, dalba csalogattam, mi dalolni vágyott, s reméltem, lesznek, akik örömmel viszik. Azóta szüntelen megkeresnek a szavak, derű vagy ború, […]

Posted by
Posted in

Okító

Ejnye, ember, térj magadhoz, ne kövezd a madarat! Fáj neked, hogy magasan száll, földiek közt nem marad? Tanulj tőle emelkedni, szárny nélkül is szárnyalhatsz, hagyd a versenyt, földi átok, kövesd rendelt utadat!  

Posted by
Posted in

…mint pelyvát…

Hevenyében ízlelni a szót, színeket, zenét – bűn, melynek súlya nem nyomja lelkedet, érte bűnhődésre nem ítél az Ég, nem zaklat kétségek félelme, csak léted röpíti, mint pelyvát, a szél.

Posted by
Posted in

Töprengés

Billentyű kattog, torz szavak, sánta mondatok harca dúl. Ó, idő, kezedben kard, stílust szab, mi talpon marad, oly renyhe szegény, gyümölcse steril, magtalan.   Nemes oltovány termi csupán ízes gyümölcsét a nyárnak. Kertész, vigyázz, ne érje rontás a holnapnak termő fákat!

Posted by
Posted in

Vízió

Távolodik a láthatár, mélyül az est árka, belehull a fény ezerszín csillogó palástja.   Lábujjhegyen jön az alkony, s a hegytetőn megállva, égő csóvát vet sebtében a tűnő nap nyomába.

Posted by
Posted in

Párhuzam

Nyár pihen a szederbokor ágán, izzik a fényben a zsenge gyümölcs, s mint lánykának, ki szerelmét várja, hamvas orcájára vágy pírja hull.

Posted by
Posted in

Záróest Szigligeten /Egyveleg

Záróest Szigligeten /egyveleg/   Nyári délben izzik az ég, falevél se libben, kurta árnyékban lapul a görbebot henyélve. Mellette gazdája pihen, s hogy legyen könnyű álma, kalapját szemébe húzza, s már-már szundikálna, de mit ad az ég, emberünk pechére, déli álmát megzavarni egy dongó dong fülébe. Görbebotnak se kell ám sok, lendül, és végtére, visszarepül […]

Posted by
Posted in

Sok(k) a szóból

Szabó Veronika  Mindenki a helyén ül. A házigazda megnyitja a kétnapos rendezvényt. Elhangzik az ünnepséghez illő vers, felvételről egy dal, majd átveszik a szót az előadók. A történész érdekesen világít rá, amire akar. A figyelmet fenntartja. Tetszik a népnek. Az országgyűlési képviselő bő lére ereszti a kampánybeszéddé alakuló, s ellenzéket szapuló mondandóját. Ez már sok, […]