Posted by
Posted in

Emlékszem ősz volt

Pazar színpompában ereszkedtek a talajra hulló falevelek. Imitt- amott halkan megzörrentek, mikor a szél közéjük kergetett.   Némán álltam a parton, ziláltan, elmerengtem az őszi világban. A tó vize apró táncokat járt, nem értettem a létem fájdalmát.   Tovatűntél, itt hagytál szótlanul, mint hervadó virág, ahogy fakul. Árnyad vegyült csak az őszi szélbe, vége, itt […]

Posted by
Posted in

Őszbe borulva

Szökik a fákról már a levél, cicáztatja őket hűvös szél. Ezután nem lehet hűsölni, padokon ülve piknikezni.   De lehet boldogan sétálni, csörgő avarban térdig járni, friss levegőben álmodozni, a csendtől lassan lenyugodni.   Halkul a madarak zenéje, vándorlásba kezdett nagy része. Csípi a dér a fatörzseket, szinte a kérgek is könnyeznek.   A tűző […]

Posted by
Posted in

Emlékezzünk szeretteinkre

Edit Szabó : Emlékezzünk szeretteinkre . Koszorúk és virágcsokrok díszítik a temetőt, gyertyaláng és mécses lobog köszönti az elmenőt. . Minden évben nagy alkalom látogatni sírokat, kinek van egy kedves halott szeme könnye is kicsurran. . Emlékezvén szerettünkre virágszirmok bomlanak, ékesítik az ünnepet a krizantémok csokrával. . Megadjuk a tiszteletet fejfa alatt nyugvónak, kit a […]

Posted by
Posted in

Fény játéka

Edit Szabó : Fény játéka . Őszülő levelek ontják a színeket, napfénye beköszön, rejtekén színözön. . Szemekbe képet fest felnézni nem lehet, szikráznak a jelek, fényes nap felnevet. . Őszi fák remegnek, levelek peregnek, természet csodája, égő nap varázsa. . Bíbortól sárgáig, virágzó látványig érezd a szépséget, gyönyörű természet. . Lassacskán elköszön sárguló fényözön lelkekben […]

Posted by
Posted in

Éjszakák…

(3 soros-zárttükrös) Éjféltájban a szobámat bánat eluralja a magány, Bizony az életem minden, csak nem mérhetetlenül vagány… Éjféltájban a szobámat bánat eluralja a magány. Úgy tűnik, a sötétség meghozza a végletes magányt, Az élet hiszi, hogy nekem így játszhatja meg a vagányt? Úgy tűnik, a sötétség meghozza a végletes magányt… (Sedoka) Magány a társam, Minden […]

Posted by
Posted in

A kerék

Ülök a buszon. Egyelőre még nincsenek túl sokan körülöttem, de tudom, ez idővel változni fog, ahogy közeledünk a városközpont felé. Mindig többen szállnak majd fel. Előveszem a kabátzsebemből a telefonom, a füleseket a helyükre illesztem, aztán zenét indítok. De csak egészen halkan, mert nem szeretném teljesen kizárni a külvilágot. Bőven elég nekem az, hogy a […]

Posted by
Posted in

Pusztaság

Az üresség. A hiány. Súlyosan süllyed alá a torkodon át, várja sajgó gyomorszáj, lejjebb a savban is túlél és görccsel robban a belekbe, sugárzó kínt küld a lábadig le, hogy lépni se bírj! Üldöz, nincs kiút, nincs kitérő hisz’ elfér ő az agyad minden szegletében! Kietlen vagy, mint küret után az anyaméh, mint a koszorúér, […]

Posted by
Posted in

Most így jó

Most így jó, csak légy a fogódzóm, létrafok, ami megtart, s nem törik reccsenve ketté, ha ráereszkedem! Most így jó, csak légy a támaszom, tölgyfabot, ami megtart, s elesni nem hagy, ha ránehezedem! Most így jó, csak ne válj kámforrá! Ne levegőt markoljak a bot helyett, ne a semmibe lépjek a fok helyett! Mert most […]

Posted by
Posted in

Nyáresti levegő

– Szép vagy! – suttogom, de te legyintesz csak. – Ilyet nem mond nő a férfinak! Aztán megcsókolom a kezed. – Bolond vagy! – kiáltod, de én nem bánom, hisz te is az vagy, minden nap százszor! Csak egyetlen dolog tesz bolonddá… Leheld a csókot, simítsd a kezet, úgy ölelj, mintha elillanhatnék, tünékeny kép vagyok […]

Posted by
Posted in

Menedék

Csak ki, és be. Lélegzem. Most, hogy mellkasod hátamhoz simul, s karod, mint puha, óvó gyolcs fonódik körém, most érzem, hogy lélegzem. Ki, és be. Együtt szívjuk be az életet, mellkasod tágul, majd sóhajtod belém szerelmedet. Közelít felénk egy másik lét, melynek csöppnyi szigetén mi ébren is álmodunk. Egymást. És két dobbanó kicsi szívet még. […]