Sírva születtünk, a halált kergetve, Majd nevetve néztünk egymás szemeibe. Én csak üldöztem a messzi álmokat, És vártam szerelmes szavaidat. Vajon miért tartott még ez a halott harc, Melyet elfedett a sok tépett arc? Vajon érdemes volt reggel reménnyel kelni? Megérte-e valakit feltétel nélkül szeretni? A sok kérdés, mint hasamban a pillangók, repkedtek. Azt hittem […]
Kérlek mondd ki százszor a nevemet, Mert a te szádból nem hallottam eleget. Kérlek nézz rám zöld szemeiddel, Hagyd, hogy bennük vesszek el. Kérlek utálj meg, vagy bánts, Csak soha többet ne láss. Tudom hogy nem szeretsz engem… De kérlek, mondd ki egyszer a nevem.
Te vagy az első csillag miután elmegy a nap, Az összes magamban tartott gondolat. Te vagy a legjobb változás, És a legnehezebb távozás. Te vagy az összes könnycsepp arcomon, Az összes igaz mosolyom… Te tökéletes vagy nekem, Az, akitől elfelejtem a nevem. Te vagy a vérem, akitől szívem ver, Minden jó és rossz, és a […]
Melankólia Ücsörög búsan, tájon. Hajnal, már deres. * Szellő csak játszik, Esti sötét meg támad… A hajnal, deres. * Hold, már megy haza, Napkorong megérkezik. Deres már a táj. * Nap aranyfényű, Süt még, de már hidegen. Deres pirkadat. * Levegő hideg, Deres, csak kóstolónak… Fázós hajnalok. * Meztelen a fa, Ágai csak hajlongnak. Reggel, […]
Szigorú és mély a téli erdő, A hó, mint nap, vakítóan ragyog. A ragyogása mélyről feltörő… Oly szép látvány, hogy ember csak gagyog. Autónk lágyan, suhanva siklik, Fák között a kemény, jeges úton. A mély, rettenetes erdő játszik, Hallom… gumik gördülnek surrogón. Az erdő egyre sűrűbb és nagyobb… Eltört fa áll derékig a hóban, De […]
Szürke az ég, fáradt vándor a szél, Messzi tájakról mesél és regél. Hoz magával szagokat, illatokat, Meg talán szálló papírt és porokat. Vágtatott erdőn, mezőn és hegyen, Keresztülsüvített a völgyeken. Bebujt az állatok bundájába És behatolt a szalmakazalba. Mesélhetne emberekről, tájakról, Erdők fáiról és nagyvárosokról, De mi nem nagyon értjük azt, mit nyüszít, Így dolgavégezetlenül […]
Hétköznapi pszichológia… Az emberiség, tőr előre olyan hihetetlenül, Gazdagok vezetésével, önmegsemmisítésbe. A pusztulás felé megy bizony. nagyon is töretlenül, S Belepusztul önön, véges, kényszeredettségébe Nincs alternatíva, vég közeledik, reménytelenül… Vecsés, 2017. június 11. – Kustra Ferenc
Finoman… tepernélek, Márta A délutáni sziesztánkba. Szeretetteljesen, Nagyon végletesen. Már izgult vagy? Engedd, akkorra. Finoman… heveskednék száddal, Csókolnám és bekenném, nyállal! Markolásznám vállad, Szopogatnám állad. Ellennél te, kéj-kínlódással… Finoman… őrületbe kergetsz, Velem, büntetlenül vétkezhetsz. Nyelved szopogatnám, Néha meg kiszívnám. Közben jó lenne, ha szeretgetsz. Vecsés, 2019. május 4. – Kustra Ferenc – anaforás, erotikus LIMERIK […]
Őszi gondolatok… Estefelé a kutyák valamit nagyon ugatnak, Vakkantásuk csak nem szűnik, hallom folyvást, szüntelen, Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak, Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem. Egy faág csak érzem, az karcolja szívem ablakát… * Az erdő már inkább színes-rozsdás, mint zöld, Immár hűvös estéket sugároz a föld. Feketeföld már nem meleg, de már nyirkos, […]
Ha ledűlnek falak, Romba dől az összes vigasz! Jő, reménytelenség! * Jön a végrehajtó Visz mindent, lefoglalt a ház. Költözés, erdőbe! * Könnyet akarsz? Sírjál… Bánat ellen, ez tán’ gyógyír! Te vagy bús, úgy sírj Te. * Vadvirágos réten Kirándultam, nekem régen. Üdítő virágok. * Erdők, mezők zöldje Jó kis látvány a szemünknek. Szemgyönyörködtető. * […]
