Posted by
Posted in

Gondolataim és vágyaim

Csendesen elmúlik az éj, Sötétség varázsa elszáll, Feledésbe merül a kéj, S a volt álomkép továbbáll. Őseimből senki sem él, Szívem fájlalja a múltat, Eszem békés jövőt remél, S nem látom az oda utat. Egy ideális világban A népek testvérként élnek, Gyermekáldás vigalmában Az ő jó sorsukban hisznek. Jövő építése a cél, Alapja : családszeretet. […]

Posted by
Posted in

Irgalom

 Őrjítő a csend, Magányhoz szól a harang, Megdermed a könny, S csillagot éget a Nap! A küszöbön áll a lélek, A csendet felfalja egy jaj, Szívet szorongat az élet, S az kialszik hamar! Lelke áldott, s mégis eltávozott, Ó, mondd meg miért? Miért folyjon annyi könny Ha nincs rá ok? . Ó, mondd! Mondd meg: […]

Posted by
Posted in

Mondjátok!

Kihalóban az emberi értékek, Világszerte nő az agresszió. Miért nem kellünk egymásnak gyerekek? Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó… Durvul a nép és bőszen gyűlölködik, Gyűlölet van, közben nem kell a meló. Mindenki állhatatlan, fenekedik. Mivé lesz ez a világ? Mondjátok, ó… Fiatalokat senki nem neveli, Az öreg meg nem kell, ő már kikopó. […]

Posted by
Posted in

Bús az idő

Borult az ég, bús az idő, Ez az ősz, de tél is eljő. No, nem baj, lesz még tavasz is, Kivirul, akkor lelkünk is. Vecsés, 1998. október 4. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Árnyék

Árnyék fekszik, alattomosan a fa tövében, Jól lehűsölnék, ha lehetne, ebédidőben. De mily’ gonosz a Nap velem, odébb ment az égen És mire feleszmélek, árnyék, már nincsen régen. Vecsés, 2002. szeptember 21. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Zúg a vihar

Zúg a vihar, félrevert harang dacára, Senki nem figyel a segélyes szavára. Már nincs erőm szólni, csak állok, mint vitéz Aki vesztes csata után, csak áll és néz. Vajon kihúznak-e a holt nyugalmábúl? Tér és idő nekem vajon még kitágul? Tekintetes Pech rám néz, gúnyol nevetve… Reá vitézre, kinek kardját elvette. Budapest, 2000. augusztus 17. […]

Posted by
Posted in

Iszonyú világ

Borzalmas az egész, iszonyú világ. Mikor gyúl már nekem is egy kis világ. Sírom ajtaját, valaki törhetné És halotti maszkomat levehetné. Meggyilkoltatának. Nem élek többé? Letaposnak. Válik még sorsom szebbé? Az én szívem élve eltemettetett, Várfokról ledőlve betemettetett. Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Elmentünk kirándulni

Elmentünk kirándulni a családdal. Mindent láttunk, most együtt a családdal. Állatkertben voltunk a vadak között. Nem féltem az orrszarvú háta mögött. Feküdt a nagy krokodil, mint egy hulla, A sörényes oroszlán sem volt nulla. A vadkacsa gácsérja éppen búbolt, A fókapár meg játszott, versenyt úszott. Láttunk, pici, erős nyílméreg békát, És hátul vakartuk orrszarvú hátát. […]

Posted by
Posted in

Kullogok

Kullogok, mint egy kivert kutya, a ködben, Ballagok, de nem futok, mint nyúl a ködben. Elvesztem a saját sorsomban, Éreztem, baj van a gondomban. Továbblépni, vajon lehet-e? Én nem vagyok király gyereke!… Futnék tán’, ha volna mérföldes csizmám, De csak nevet ezen, a szomszéd komám. Látja tán’, sánta kutya szintjén vagyok, Miket mesélek, mondja, csak […]

Posted by
Posted in

Az élet, rossz zongora

Az élet olyan, mint egy rossz zongora, Törött a billentyű, szakadt a húrja. Monoton zenét játszik, sőt kornyikál, Sőt, rossz mellett végleg, bőszen kiáll. Javítani, hangolni ezt nem lehet, Csak ütni c-t, halkan, mint a lehelet. Billentyűk közé szorult az ujjam is, Jó fals hangokat ad ki, csak azért is. Monoton hangok kavalkádját zengi, Hogy […]