Balogh Győző nyugdíjas bádogos mester nagyot szusszanva ült be rozoga gépkocsijába. A kivattázott piros köntös, rajta a fehér, vastag szegéllyel, övvel ugyancsak megnehezítették a beszállást, alig tudta bepréselni magát a volán mögé. Arcán verejték gyöngyözött. Hála Isten, ez volt az utolsó napja a Mikulás-szezonban. Délelőtt három óvodában is járt, délután kettőtől hatig egy plázában ült a hatalmas karácsonyfa előtt a füllesztő melegben és fogadta a gyerekeket. Már rettentően unta ezeket a hisztiző, nyafogó, nyálzó, hol erőszakos, hol gyámoltalan csillogó szemű kis emberkéket, akik körülötte szaladgáltak, az ölébe ültek és mindenfélét gügyögtek, verseket mondtak vagy bőgve elrohantak. Még jó, hogy csak pár napig tart az egész, tovább nem is bírná. Hat órakor egy kollégája váltotta fel, neki el kellett sietnie, hogy elérje még az autószerelőjét. Az sem zavarta, hogy a Mikulás-ruhája is rajta maradt, majd leveti valahol, legfeljebb a műhely előtt. Indított, az autó rázkódva elindult, a fellépő fémes csikorgás rögtön bántani kezdte a bádogos mester fülét. Csak a szerelőig jusson el, ez volt a kívánsága. Fura csizmába bujtatott lábai nehézkesen kezelték a pedálokat, ezt nem tudta megszokni.

A délelőtti gyenge havazás elolvadt, mindent hólé borított, hideg eső kezdett el szemerkélni, besötétedett. Lassan elmaradtak mögötte az emeletes házak, fényes kirakatok. Az egyik oldalon egy park húzódott, kevés világítással, a másikon családi házas utca következett út menti fasorral. Ez itt jó lesz, dünnyögött magában és megállt. Meg kell szabadulnia a Mikulás-öltözékétől. Az öv meg a csizma páncélként szorították a derekát, bokáját, a sapka alatt szinte főtt a feje búbja az izzadtságban. Kiszállt az útmentén az autóból és jóízűen szippantott a hideg levegőből. Megkönnyebbülten csatolta le az övet a derekáról, majd a sapkával együtt, behajolva az autóba, a vezető melletti ülésre tette őket. Ekkor valamilyen rángatást érzett hátul a köpenye szélén egy vékony hangocska kíséretében.

– Úgy vártalak már Télapó, csakhogy megérkeztél! Hoztad az ajándékomat?

Balog Győző derékben meghajolva szinte megmerevedett. Még csak ez hiányzott – morgott magában, mint egy vén kutya. A válla mellett óvatosan hátra nézett. Egy rózsaszínű, kopott melegítőben szőke kislány álldogált a háta mögött. A bádogos gyorsan visszatette fejére a piros sapkát, ő mégis csak egy Télapó, még ha szolgálaton kívül van is, az övet hagyta, és a kislány felé fordult.

– Hát te meg hogy kerültél ide?

– Az ablakon át vártalak egész délután, végre megjöttél! Az a mi házunk ott! – mutatott a háta mögött lévő, a járda másik oldalán lévő épületre. – Odaadnád a csomagomat?

Balogh egyre idegesebben toporgott, a végén még lekési az autószerelőt, az öreg autó nem bírja sokáig. Meg aztán egy szem édesség sincs nála.

– Idefigyelj kislány! A Télapó az utcán nem osztogat ajándékot. Miért nem voltál az óvodában, ott megkaphattad volna. Itt az utcán nem is hivatalos!

– Tudom, a kéményen keresztül a hivatalos. Beteg vagyok, ezért nem voltam óvodába. Tudod, hogy melyik csomagot kértem? Azt, amelyikben a piros sapkás barna mackó van a csokik között. A tesóm meg a rendőrautósat kérte. Kitesszük az ablakba a cipőnket, jó lesz úgy? Az is hivatalos!

Balogh arcán egy apró izom rángatózni kezdett, emiatt a kis béka miatt kell itt álldogálnia az esőben. Végignézett a kislányon. Szeplős kis arcán gyémántként ragyogtak az esőcseppek, vásott, apró mamusza kezdte felszívni a tócsa vizét. Valahogy meg kell szabadulnia ettől a kis vakarcstól.

– Idefigyelj! A rénszarvasok most abrakolnak, azaz vacsoráznak. Ha majd visszafelé jövünk, betesszük a csomagjaitokat a cipőkbe, de kint legyenek ám az ablakban! Most pedig indíts befelé, egy, kettő!

Megkönnyebbülten látta a kislány alakját eltűnni a házuk kerítése mögött. Csakhogy megszabadultam ettől a kis szúnyogtól. Ez is pont olyan vérszívó lesz ha felnő, mint az összes többi nő. De engem várhat! -dünnyögte magában bosszúsan. Néhány házzal arrébb megszabadult a Mikulás-jelmezétől. Végig pöfögött a hosszú utcán, a vén autó hörgött, morgott, de hűségesen kitartott. Bekanyarodott a mellékutcába, melynek végén az autószerelő műhelye állt.

Belegondolt, ő is hányszor csalódott már. Hányszor várt valamire, ami soha nem jött el. Piszok egy érzés, az biztos. Sokszor sírdogált gyerekkorában a paplan alatt, főleg az apja miatt. A legjobban az fájt, amikor megígérte, hogy elviszi vasárnap délután a futballmeccsre. Egész héten erre várt. Magában ízlelgette, milyen lesz majd egymás mellett ülni a sok ember között és együtt kiabálni, biztatni a csapatokat. Apja már az ebédre sem érkezett meg. Ő kint a kapuban várta egész délután, már sötétedett, amikor anyja kijött érte. – Nem látod, hogy becsapott téged! Ez a szó, hogy az apja „becsapta”, úgy a szívébe mart, hogy még felnőttként is érzi. Most ő is ugyanezt teszi, állapította meg tárgyilagosan. Ez a szegény kislány mindig emlékezni fog rá, hogy a Télapó nem tartotta be a szavát. Mert a Télapóval csak egyszer van alkalma beszélni az embernek életében. Hány napig nézegeti az üres cipőket az ablakban és őt várja?

Azt vette észre, hogy nem állt meg a szerelő szélesre tárt kapuja előtt, hanem elkanyarodott és ment visszafelé az úton. Hé, mi ez? Mi a fenét csinálok? Bennem nem fog senki csalódni. Amíg Balogh Győző a Mikulás, addig senki sem fog csalódni benne! Egyenes derékkal repesztett vén autójával, ahogy csak bírt. Áthaladt a kertvároson, be a központba. A nagy ABC előtt megállt, azaz a hűséges, vén járgány a parkolóban lehelte ki a lelkét, egy nagyot döccent, aztán végleg leállt. A boltban rengeteg mikulásfigura-, csomag, szaloncukor várta. Melyik lehet az, amelyikben az a piros sapkás mackó van? Topogott körbe-körbe. Hát nem a legolcsóbbak között van, állapította meg, amikor megtalálta. Még jó, hogy nála van az alkatrészre szánt pénze. Rendőrautós csomagok már nem voltak, jó lesz a tűzoltóautós is. Kint az utcán a kabátja alá rejtette az ajándékokat az eső elől. A szél az arcába hideg cseppeket fújt, a tócsákat kerülgetve érkezett meg hosszú gyaloglás után a családi ház elé. Az ablakban a sötétítőket már elhúzták, csak kétoldalt látszott némi fénycsík. A bádogos az ablak alá lopakodott és a párkányra kitett két kis vásott sportcipő mellé helyezte a piros celofánba bujtatott Mikulás-ajándékokat. Bekopogott. Aztán uzsgyi, ahogy tudott, úgy szaladt ki az előkerten át az utcára. A kerítés széles tégla pillére mögül lesett befelé, nem bánta, hogy a hideg eső végig csurog az arcán, ruháján, mert olyan jó volt látni mások örömét.

Kert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem,…