Emlékezzünk a régi, eleven múltra!

Nyoma, még most is kihat az utódokra,

hetvenöt éve, hogy elvitték őket,

hazát és családot nélkülözőket.

 

Emlékezzünk a fájó, koholt vádakra!

Tehetetlen, kilátástalan világra,

embernek, ember elleni tetteire,

szomszédok ellenségeskedéseire.

 

Emlékezzünk a teljes reménytelenségre!

A meg sem nevezhető körülményekre,

állatiasnál is alantasabb utazásra,

az ismeretlen helyzet bizonytalanságára.

 

Emlékezzünk a kilátástalanságra!

Az éveken át tartó robotolásra,

a mély szénbánya szűk, sötét tömlöcére,

az alá nem támasztott fal cölöpére.

 

Emlékezzünk a rengeteg betegségre!

Tífusztól, maláriától való vészre,

a jelöletlen tömeges sírhalmokra,

a tavasszal fagyból kiolvadt holtakra.

 

Emlékezzünk az ebordító hidegre!

Nem jutott elég ruha a testre, priccsre,

a rágcsálók hadának járkálására,

a tűzre a barakk közepén megállva.

 

Emlékezzünk a minden napi éhségre!

Köleskására, a káposztalére,

időnkénti  kóbor macska húsára,

ezekből sem jutott elég senki gyomrába.

 

Emlékezzünk a szülő anyákra!

Az ott megszületett szenvedő babákra,

aki gyermekét is ott temette,

kinek Krasznij Lucs a születési helye.

 

Emlékezzünk az itthon maradt árvákra!

Gyermeküket sirató anyákra, apákra,

a meg nem kapott hosszú levelekre,

a mélyen megtépázott életekre.

 

Emlékezzünk rájuk, az EMBEREKRE!

Mindegyik lelkét teljesen kimarták,

könnyeiket arcukra fagyasztották,

a túlélők száját is betapasztották.

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…