Pirosló hajnalban
kora reggel órán
mentünk a Fő utcán.
Hajnal-piros rózsák,
fénylő pocsolyák közt
tavasz-eső múltán.
Kölnivíz zsebünkben,
vers zsongott szívünkben.
Kapukon zörgettünk
szíveken zörgettünk,
csorduló szívünkből
bőven csepegtettünk.

„Hasad a szép hajnal,
mutatja sugarát”.
Ébredjetek lányok,
piros tulipánok,
harmatban mosdottak,
üdék, szépek, tiszták.
Szabad-e locsolni?

Patyolat ingemet,
patyolat hitemet,
gyermeki szép lelkem,
világra nyílásom,
gyermek-ámulásom
öltöttem magamra.

Vetettem vállamra
szeretet palástját,
bimbózó szerelem
szirma pattanását,
harang kondulását
öltöttem magamra,
s öntözte zsinóros
ünnepi ruhámat
húsvéti áhítat
illatos permetje.

Mentem társak között
csillogó szemekkel,
boldog izgalommal,
égre nyíló szívvel.
Ünnepes szívembe
soha el nem mondott,
szavakba nem öntött
kibuggyanó ének.
s húsvéti jácintok
virultak szívemben.

Most, hogy öreg lettem,
gondfelhők felettem,
nagyon megfáradtam.
Vénen, botorkálva
nézem magam fájva,
húsvétok tükrében,
s rábólintok: igen,
s öltöztetem szívem
újra harangokba,
rám váró és vádló,
húsvétot kiáltó
bimm-bammos, harangos
ünneplő toronyba.

Fekete Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője. Nyugdíjas, magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok. Sajóhídvégen születtem 1935. február 4-én. Szüleim…