Az öreg nagyot sóhajtott. Mélyen beszívta a friss tavaszi levegőt. Úgy érezte keringése felgyorsul, erő árad szét benne, mint annyi év óta mindig, ilyenkor. Mozgásra csak igen kevés lehetősége volt, de már megszokta. Mintha először nézne szét a tájon úgy csodálkozott rá a világra. Az ő világa! Az ismerős domb, ahol állt, megszabadult a téli hótakarótól, körben, amerre csak ellátott megindult az élet. Pedig már nem látott valami jól. A múlt évben valami ismeretlen betegség megtámadta. Majdnem elvesztette a látását, de kapott segítséget. Bekenték egyfajta csodaszerrel, és most, bár kissé homályosan, de élvezheti az alatta elterülő táj szépségét. A lába előtt elsuhant egy kis gyíkocska. No lám, szerinted is itt az idő egy kis napozásra? – gondolta, és belül a lelke mosolygott. A kis dombtető alatt erdei út, árnyékos kis ösvény vezet fel. Mindenütt bokrok, fák, de ahol ő áll, onnan a legszebb a kilátás. Erre mindig is büszke volt. Az idők folyamán sokat változott a táj. De a dombja megmaradt, és ő minden tavasszal innen a tetőről néz szét, üdvözli az új életet, kitörő lelkesedéssel, megújult erővel, szűnni nem akaró tudásvággyal, figyeli a természet rezdüléseit, egyre öregebben, bölcsebben. Itt jó. Nincs, ami megzavarja elmélkedéseiben. Néha egy-egy szerelmespár felzarándokol, de eddig még szerencséje volt. Nem zavarták meg. Hagyták álldogálni. Ő gyönyörködött bennük, titokban elnézően elmosolyodott, és magában bő gyermekáldást, hosszú, boldog életet kívánt nekik.

  • Sziasztok! Mizu? Szép napunk van ugye?
  • Na, azért azt nem mondanám! Szerintem átlagos.
  • Most szórakoztok? Kit érdekel? Inkább a tömegnyomor, ami aggasztó szerintem!
  • Ami igaz, az igaz. Sokan lettünk itt hirtelen!
  • Sokan bizony! Talán ha kicsit elfordulnál itt mellettem, nekem is jutna hely!

Az öreg felsóhajtott. De nem szólt. Nem mozdult.

  • Mit szólnátok hozzá, ha alakítanánk egy bizottságot?
  • Az nem rossz ötlet. De minek?
  • Na, ne add a hülyét! megrendszabályoznánk az együtt élést. Olyan súlyos gondot okoz ez a sokaság, hogy elviselhetetlen, nem jut nekem elég levegő! Fuldoklom!
  • Akkor talán lélegezz! Ki-be, ki-be, menni fog!
  • De napozni akarok! Elállod a fényt előlem!
  • Viccelsz, én most jöttem! Nekem is jogaim vannak! Legalább annyi, mint neked!
  • Na, akkor, most alakítunk bizottságot, vagy nem?
  • Szerintem kérdezzük meg az öreget!
  • Te nem vagy normális! Mi köze ehhez az öregnek? Meg különben is, mit tudhat ez az őskövület, ő csak itt áll és kész! Hagyjuk az apókát jó?
  • Vigyázz, meghallja! Csak suttogjunk!
  • Hahahaha! Suttogjunk! Ez jó! Akkor elsuttogom nektek, hogy tele van a hócipőm veletek!

Mennyi felesleges energia! Régebben, sok- sok évvel ezelőtt, még volt úgy, hogy beleszólt a vitába. Bár akkor még lényegesen fiatalabb volt, akkor sem hallgatták meg. Aztán csak hagyta, had civódjanak. Úgy érezte időtlen idők óta áll már itt, a dombtetőn. Sokat hallott, sokat tapasztalt. Már előre tudta, mi következik.

  • Mondtam, hogy alakítsunk bizottságot!
  • Gyerekek, figyeljetek, mert most hallottam, hogy egy gyanús idegen elkezdett itt motoszkálni! Ti nem érzitek úgy, hogy fogyatkozunk?
  • Mégis mi az a motoszkálás? Te ezt hol hallottad?
  • Nem válaszol…
  • hahó!
  • Hová lett?
  • Na, jó, nekem ebből elegem van. Kezdek félni, csak úgy reszketek…Mint ha valami …
  • Tudjátok, mit? Fogjunk össze! Együtt kitalálunk valamit!
  • De mi ellen? Nem látod, hogy annyian vagyunk már, hogy egymást súroljuk? Én például nem tudom kinyújtóztatni rendesen a tagjaim!
  • Lehet, hogy fogyatkozunk, de az én szomszédságomon, ezt nem tapasztalom! Követelem, hogy adjanak nekem teret!
  • Én időt akarok! Követelem, hogy legyen én időm! Senkit nem akarok magam körül! Menjetek a fenébe!
  • Egyet értek!
  • Én is!
  • Én is!
  • Ti tiszta hülyék vagytok!
  • Mondtam ugye, hogy alakítsunk bizottságot!
  • Jól van, ha ezt akarja a többség, én azt gondolom, hogy minden körülményt figyelembe véve én vagyok a legalkalmasabb a vezetésre. tehát én leszek az elnök. Egyetértetek?
  • Miért pont Te?
  • Mert én vagyok a csúcson. Elhallgatva ezt a sok üres locsogást meggyőződésem, hogy az én tapasztalatommal helyes mederben tudnám tartani ezt a csürhét!

Az idő nem kedvez a vitának – gondolta a matuzsálem. Beleszólnék, de hátha maguktól is észreveszik, hogy vihar készülődik…

  • Tehát, első napirendi pont… Egyhangúlag megszavaztátok az elnökségem ( a hallgatás ugyanis beleegyezés ), tehát átveszem az irányítást! mi ez a zúgás? Zúgolódás netán? Mindenki egyszerre beszél? Ezt kikérem magamnak! Csöndet!

A kedves táj hirtelen átalakult. Hatalmas szél rázta meg a leveleket, akik félősen bújtak volna most már egymáshoz, de a vihar tépte, csavarta, rázta az öreg fa koronáját.

Az öreg elnézően bólogatott. Ő mindent tudott. Azt is, hogy nem is olyan sokára vége lesz a viharnak. Mielőtt a bizottságot megalakítanák, ha egyáltalán megalakul már nem lesz értelme. Minden beteljesedik. Hány ilyen civódást végighallgatott már a koronája között! Minden évben ugyan az. Semmi nem változik. Úgy érezte az idők kezdete óta itt áll, és neveli az újabb leveleket, akik évszázadok óta teszik a dolgukat úgy, hogy nem is tudnak róla. Elmosolyodott. – A jogaikat emlegetik!– Csak azt sajnálta, hogy egyetlen egyszer sem álltak szóba vele. Mert akkor elmondta volna, milyen szép a tavaszi rét, a virágok. Azt is, hogy jó lenne, ha az ágak között megbújó madárfészekben meglesnék a kismadarak felcseperedését, ha halkan figyelnének maguk köré, meghallgatnák azt a gyönyörű trillát, amivel a rigó hívja a párját. Helyet adva egymásnak melengethetné őket az áldott napsugár, lemosná róluk az út porát a langyos eső, ami életet lehel minden halandóba. Ha szeretnék egymást… Olyan boldogok lehetnének! De nem kérdezték. A vihar elvonult. Így hát kicsit megmozgatta öreg tagjait. Az áldott esőcseppek ne nyomják ezeket a lázadó leveleket, bár most olyan csendben voltak, mint születésük óta még soha.

Az öreg fa álldogált a dombtetőn és továbbra is bölcsen hallgatott.

 

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település.…