A sorsunkat sűrű ködfátyol lepi,
Így szerencsére, senki nem ismeri.
Mindig várjuk, hogy a fátyol fellebben,
És megtudjuk sorsunk tovább, hogy lészen.

Jó momentumokat jó volna tudni,
A rosszat meg előre kitörölni.
Persze szerencsére nem megy egyik se,
Mindenki várja be, mi a végzete.

Vecsés, 1998. december 12. – Kustra Ferenc