Szia, drágám! – Fifike, ülj le ide szépen a mama mellé! Nagyon ügyes vagy! Jó kutya! – Hát alig értem ide! Ez a város! A közlekedés szörnyű! – Pincér! – Nem hiszem el, hogy nem látják, hogy itt ülök! – végre, hogy idefáradt! Egy kávét kérek! – Fifi, ne ugass, nem bánt a pincér bácsi! – Angyalom, hát mi van veled? Ne felejtsd szavad – Azt mondtam, engedd el a pincér bácsi nadrágját, rossz kutya! – Megjegyzem, ha nem önti az eb lábára a vizet miközben leteszi elé, akkor nem harapja meg! Na, mindegy! Hol tartottam édesem? Ja, igen! Mit mond ez a jó ember? Hogy neveletlen a kutyám? – Fifi, most ne figyelj ide! – Hát tudja meg, hogy ez az eb a világ legjobb házőrzője! Vigye a szakadt nadrágját a feleségéhez, majd megvarrja! Nekem mi közöm hozzá? Dehogy viszem ki a kutyát! Ez egy jól nevelt pedigrés állat, hagyjon minket kávézni, jó? Foglalkozzon a nadrágjával arrébb!

Kedvesem, az azért túlzás, hogy el van kényeztetve! Tudod nagyon jól, hogy például  az ágyra sem feküdhet, amikor elhoztuk, igenis közöltem vele, hogy nem jöhet fel, mert az a mi helyünk! Tessék? Hogy a múltkor, mikor nálunk voltál ott aludt? Az más. Akkor beteg volt szegénykém, de esténként mindig a helyére küldöm! Azt azért nem értem, hogy éjjel, hogy kerül a párnámra? Valahogy minden reggel ott találom, rejtély! Mit kérdeztél? Miért van bekötve a kezem? Ne is kérdezd! Az úgy volt, kérlek szépen, hogy az én kis drágám, amikor hazahoztam a menhelyről -, nahát, ott úgy összenyalt, annyi puszit adott, hogy azonnal beleszerettem – nem volt szobatiszta. Amint a szőnyeget meglátta, szépen ráguggolt, és odapisilt! Persze azonnal küldtem a tisztítóba. Naná, hogy a szőnyeget! – Ne tudd meg mennyibe került a tisztítása! Egy vagyon! Mit képzelnek egyesek! – Amikor meghozták, úgy összetekerve raktam a szekrénybe! Tettem le pelenkát, tudod azt a kutyáknak valót. Csak úgy, a sarokba. Mondtam az én mindenemnek, hogy: – tessék odapisilni! – Nézett rám azzal a gyönyörű szemecskéivel, mint aki érti, amit mondok neki. Úgy járt a farka, mint a propeller!

Nem tudom, – szerinted mennyi tömőanyagot tesznek egy ilyen pelenkába? – még tegnap is találtam egy picit az asztal alatt. Te, hogy milyen rendes vagyok mostanában! A cipőim nincsenek szanaszét, a padló mindig tiszta, jó illat van, nincs kajamaradék az asztalon… Na, nem azért, mintha eddig rendetlen lettem volna! Ennek semmi köze a kutyuskám szokásaihoz!  Ezt ne jelentsd ki nekem ilyen hangsúllyal, légy szíves!  Egyetlen egyszer fordult elő, hogy a cipőmet megrágta! Hogy megvan-e még krokodilbőr tűsarkúm, amiben színházba voltam a múltkor és úgy megdicsérted? Na, már nem kell irigyelned! Különben is nyomta a lábam! Szóval, mondták a kutyakozmetikában, hogy vegyek egy olyan spray-t, amit ha kifújunk oda ahová pisilt, akkor nem megy oda többet. Na, kérlek, nálunk azért van olyan jó illat! Szerintem, ennek a huncut kis ebnek – Neked, mama gyönyörűsége, bizony neked! – direkt tetszik, mert, csak ott végzi a dolgát!

Na, de rátérek a kezemre. Éjjel arra ébredtem, hogy valami facsarja az orrom. Éktelen büdös terjengett a lakásban. –Tudod, drágám, milyen érzékeny vagyok a szagokra! Leléptem az ágyról, esés közben sajnos levertem a kis lámpát. Megjegyzem, már régi darab, ha összetört, hát összetört! Azt hiszem elő kellett volna vennem a papucsom, mert a meztelen talpam valamin megcsúszott, elég nehezen álltam fel. Amikor a mennyezeti lámpát sikerült felkapcsolnom azt hiszem elájultam, valószínűleg megránthattam a karom, a biztonság kedvéért felkötöttem, hogy pihentessem. Na, mennem kell életem! A kávé úgyis kihűlt. Nehogy adj a pincérnek borravalót, nem érdemli meg!

Erről jut eszembe: – Te, nem kell egy kutya?

Apor Kata az Irodalmi Rádió szerzője. Kaliczka Katalinnak hívnak. 1964-ben születtem. Romhány, a szülőfalum egy kis nógrádi település.…