Van, akinél többször is poharat emelne…

Mindenkinél vendég egyszer a halál,
Ha szól a vekkere, indul, meg nem áll.
De, néha látja, hogy benőtte a fű az utat…
Ilykor megáll és a gondolataiban kutat…

A halál pelerinje,
Az éjjel végtelenje.
Szokása az egy, nagy suhintás,
Végül is, ezért ő a kaszás…

Ha a riasztása téves volt, akkor csak néz, téblábol,
Mert fölöslegesen kaszálni, nem telik a zsoldjából.
Szerencsétlen, körbenéz, mindenhol csak fránya élet!
Ez neki nem kenyere, bánatos, hogy ez a véglet.

Páciensnek menni kell és boldogan integetni,
Ő ezt szeretné munkában, folytonosan elérni…
De neki se jön össze minden, nem kell tőle félni…

Aki a halál útjából kitér, visszatér,
És ő akkor szárnyalhat, mint a vad réti-szél
És abban is reménykedhet, még sokat megél…

Ha az asztalon, kis mécses-láng vergődik,
És aki elment arra már nem emlékszik,
Időt okold, hogy máris… ő mi elszakít…

Vecsés, 2016. október 4. – Kustra Ferenc