Két másodperc vagy
kicsit több is talán,
amikor a templom
egyik oldalán megrettenve
könnyes szemekkel
megöleltük egymást
némán, szeretettel.
Neked ez mit adott?
Azt nem tudom, csak
gondolom. De számomra
oly elmondhatatlant, hogy
nem is próbálom
megfogalmazni, mert
szavakkal nem tudom leírni.
Ezért csak az érzések sora,
ily pőrén ritkán látszik
lelkünk kis kapuja.
Kinn bezárjuk, mintha
nem is lenne. Óvni kell,
mert sok a szenny.
S mint por sem kerülhet
szembe, nem tarthatjuk
lelkünket nyitva, nem
tehetnénk ki soha, hogy
ne férkőzzön be senki
ostoba, amit nem foghat
fel ész, csak az emberi
és isteni gondviselés.

Rinyu Gáborné az Irodalmi Rádió szerzője. Egy kedves barátnőm bíztatott életem egyik legnehezebb szakaszában, hogy vezessek naplót, írjak…