A csöppnyi, rövidke nap után
Elszaladt a mai is,
Rohanva a tegnap után.
Odakinn tombol a szél, süvítve nagyon,
Remegve dühöng a tél, őrjöng a Bakony.

Hallom a kandallóban a tölgyfa ropog,
Rád gondolva újra,
A szívem üt, ver, hevesen dobog.

A telefonban amint elköszöntél tőlem,
Éreztem, csak a hangod rejlik el.
Gondolkodom, élek Belőled,
Közben árván süt be a Hold a zsalugáteren.

Pihenve az ágyban, magamban a vágyban
Nézve a plafont, a szürke árnyakat,
A holdsütötte homályos tárgyakat.
Egyre azt kérem: Remélem, megérem,
Bármerre járj, suhanva szállj,
Rohanva fuss, mielőbb ide
A szobámba juss!

Lábujjhegyen, diszkréten bekopogtatsz hozzám, s
Én, mint Trisztán, hallom halk lépteid
A csendben is tisztán.

Szépíteni álmom, már haloványan látom
A silhouette-det.
Sürgetve órát, siettetve időt …
Óhajtva, várva jöttödet, hogy
Teljesítsd a vágyam, kitölteni lényeddel
Házam, váram, ágyam! Hogy

Édes, csókos ajkad ízeimre szedjen, hogy
Gyönyörű tested epedve remegjen, hogy
Személyed a mennyben lebegjen, hogy
Érezhessem tested, illatod, mindened, hogy
Őrjönghessen szívem, lelkem, mindenem …!

Szemed csillogjon, akár a kararai márvány,
Lehess: Spektrum, szubrett, stresszor,
Netán kristályos zárvány …!
Maradj itt reggelig, színesen tündökölj,
Mint egy csodás szivárvány!
———————————————-

Úgy éreztem, mindettől felhevültem, viszont
Fáradt voltam, átfordultam, álomba szenderültem …
Te messzire mentél, homályba merültél,
Álmomban újra előkerültél.

Már fölöttem az éj, ismét álmodozva várlak,
Őrült erővel a karjaimba zárlak!
Amíg a korai hír, a hajnali pír
Át nem színezi a férfiúi vágyat.

Álmodom:
Rohanok Hozzád bátran, vakmerőn,
Szerelmedet remélve elnyerőn!
Lehet nappal vagy sötét éjszaka,
Biztos az irány, súgja a fény szava.

Szemeim előtt lehetne sűrű, sötét fátyol,
Megtalállak, bármerre vagy, bárhol!
Lehet grafitsötét, mély fekete korom,
Jó a szemem, még nem magas a korom.
Egyébként is, fényesen sütsz, mint
Óceánban egy világító torony.

Álmodom tovább:
Valóság is egyben,
Élhetnék Veled remélt szerelemben!
Vége a keresésnek, de nem a reménynek,
Hiába a fagyos tél, a havas határ,
Szívem egyfolytában melegséggel vár!
Nekem Te Vagy a kikelet s Veled a nyár.

Hamarosan jő a rügyfakasztó tavasz,
Olyan vagyok ismét, mint egykor
A régi csibész, a pajkos kiskamasz.
Szívemet bezártad, rajta óriási lakat,
Megszerettelek.
Tán? Néhány hét alatt.

Tags:

Nagy László az Irodalmi Rádió szerzője. Egy nem régi versemben így írtam: Dunántúl Athén-jében, a Bakony tövében, Esterházy-k,…