Egy illat emléke

Az illatod még itt nyugszik

a párnámon és én hagyom.

Hajnalfényben, lassan úszik

percnyi létem a vágyakon.

 

De rám tör a konok munka,

már rángatja rézdrótjaim.

Sokat ígér, csendben sújtja,

hajtja egyre csak napjaim.

 

Jön értem az acélfogat,

fékez, rándul  és felnyerít.

Megzaboláz ezer lovat,

ki új frigyre így kényszerít.

 

Léted köré épült váram

oszlopai még tartanak.

A feledés ostromában

a csókoknak kardot adnak.

 

És utat kér a hűs magány,

jogos vagy nem megtagadom.

Szép múltunkban sok a talány

szívem inkább nekik adom.

 

De felszállok, örök vágtám

újra kezdem, csak magamért.

Áttörök a hajnal fátylán;

új vér fakad egy új napért.

 

Új templomok és új misék

hívnak engem most tanúként.

Kínoz engem sok semmiség,

hogy dolgozzak zárt kapukért.

 

A tűz kihunyt, nincs már sarja,

összeomlik a csillagod.

De a parázs is megtartja

még bennem az örök napot.

 

Illatod vár rám a párnán,

így vezet a bizonyosság.

Átkelek a napok hátán,

amíg te vagy az orvosság.

 

Részeg ajkú víg emlékek

útján térek hozzád haza.

Én a száraz neonfények

vidám esti kis utasa.

Nagy Imre az Irodalmi Rádió szerzője Iskolák Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (1998-2002) Nyugat-Magyarországi Egyetem Környezettudós szak 1 év,…