Jégtörés

Savanyú tócsák jegén

futnak fekete napok.

Lent ülnek rőt levelek,

hallgatag őszi rabok.

 

Üveg nő az ágakra,

új erő kél a fában,

és végül dobja terhét

sok apró robbanásban.

 

Hamar sátrat bont az éj,

dér kerül a sebekre.

Felsózza a vidéket

a hajnal kárörvendve.

 

Csizma rúgja az avart,

értő szempár válogat.

Erdész járja a határt,

felméri a károkat.

 

Lám, főt hajt a jég előtt

a természet!- így zihál

és átkot old magában,

míg reng egy deres szakáll.

 

Csak állnak a fák sorban,

barnán szabott rengeteg,

mint vak magányra ítélt

nagykabátos emberek.

 

A kezemben kacorkés

és én keresztet vetek,

hogy vágni küldjek tisztes,

fagytól kínzott törzseket.

 

De két kezem vezetik,

az égé az akarat.

Silány áldás az enyém,

kit nem ér az megmarad.

 

Engem is áldott az ég!

Már csak gyűröm napjaim,

mert bár törzsem meghagyta,

szélnek adta ágaim.

 

És az ág könnyen törik,

én tudom, mert hallgat rég,

a viráglepel alatt

két sötét deszka-hajlék.

 

Számból kikoptak rég az

imák; dolgomat teszem.

Jobb is, ha nem zavarom

Istent feleslegesen.

Nagy Imre az Irodalmi Rádió szerzője Iskolák Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa (1998-2002) Nyugat-Magyarországi Egyetem Környezettudós szak 1 év,…