Éjszakámnak csendvilága téved,
Leszállt az éj, de benne(m) élsz.
Érted élek, a vágytól égek,
Boldog vagyok, s hogy Te élsz.

Tied a szívem, Tied a lelkem,
Tied a vágyam, az álmom …, hogy
Megjelenj benne mindig,
Minden este türelemmel várom.

Úgy jártam én is, mint
Libbenő tarka-barka lepke,
Mikor a hálóba kerül.
Nincs tovább, vége! Többé már
Soha nem menekül.

Hálódba kerültem gyorsan, lám
Ez lett megírva egy könyvben, a SORS-ban.
Lángolva, lobogva felizzott a parázs …
Nem tehettem ellene semmit,
Gondoskodtál róla, mert
Az egész lényed maga a varázs.

Az őrületes hóban vagy nyáron, ha
A nap lenyugvóban,
A dermesztő télen, mikor
Semmi zöld a réten …
Az utána jövő virradó tavaszra,
Amint a rügy kifakad araszra …
Vagy ősszel, már a lehullott falevél
Mindent úgy kendőz el …

Minden évszakban melletted maradni,
Babért óhajtok Nálad aratni!
Rosszban – jóban, esőben – sárban,
Kegyetlen fagyban vagy rekkenő nyárban
Veled együtt előre haladni!

Esténként, éjszakánként, ha
Itt lennél nálam, megkérdezném:
Tudod-e, mi a leghőbb vágyam?
Elmondanám Neked. Megosztanám Veled
Életem, testem, lelkem, ágyam!

Ne félj az őrjítő hatalomtól!
Gyere! Fuss, rohanj magadtól!
Netán valaha elveszítelek?
Nem gondolnék rá, talán nem is merek.

Nőiességedtől, gyönyörű szemeidtől,
Kellemes hangodtól, dallamos szavaidtól,
Mindenen átható képzelt illatodtól …
Testem egyre beleremeg.

Remélve a közös jövőnket,
Féltenélek, vigyáznék Rád,
ÓVNÁLAK!
Mint öreg tölgy a zsenge pázsitot
Szeretetemmel betakarnálak!

Tags:

Nagy László az Irodalmi Rádió szerzője. Egy nem régi versemben így írtam: Dunántúl Athén-jében, a Bakony tövében, Esterházy-k,…