Már késő hajnal van, szívem bánatban.
Lenn a kertben sok madár csiripel,
Párját hiányolva – mint én is –
Egy árva tücsök bágyadtan ciripel.
A gerle búg, az örvös súg,
Az Alpok felől lágy szellő zúg.

Teraszon ülve – e sorokat szülve,
Rád gondolva, megrészegülve,
Egész éjjel Benned elmerülve.
Az éjszaka nem volt pihenésem,
Csak erős szívverésem …
Sem egyetlen szünetem.
Hajnali frissességgel(?), szeretettel
Most is Teneked üzenem:

Csak tegnapelőtt történt, hogy
Megérkeztél …
Személyedet ezerszer fényképeken látván,
Hangodat telefonban számtalanszor hallván,
Azonnal a mindenem lettél.

A sztratoszférán is áttörve
Robogva jöttél felém.
Mint csillagos nyári éjszakán
Lobogón fényes üstökös,
Úgy csapódtál belém.

Elmém egyre cikázik,
Csak állok és várok.
Időm sem volt körülnézni, hisz
Oly nagy a mélységed,
Mint a Mariana árok.

Szép és okos Vagy, Zarja-ként
Sok mindent eldönthetsz,
Akár férfi sorsokat.
Közben eltűnődöm:
Nem Rólad mintázták-e
A Memnón szobrokat?

Felhúztad íjadat, kilőtted felém
A szerelem nyilát.
Durr … Eltalált … Szíven ütött …
Belém törött, de a vége kiáll.

A röppálya mint távolság
Egy KÉT ember közötti híd.
Bízom Benned, mindig azt tenném,
Véld, tudd, hidd!
Jó, hogy megjöttél, Rád találtam.
Vajon ki tudhatja, mióta vártam?
Te Vagy nekem az igazi érték!
Míg másoknak “sok” lehetsz,
Számomra erős, bő
Holtbiztos zsinórmérték.

Életem elixírje lettél …
Fontosabb, mint éhezőnek
A betévő falat, a mindennapi kenyér.
Csak várok … és bámulom a falat.
Mégsem szól a telefon, bár érkezik közben,
Az is csak nagyritkán,
Egy-egy kis röpke e-mail.
Netán hallhatnám a hangod,
Nem tűnődnék el szíved titkán
Repülnék, mint szélben a falevél.

Megzavartál, ahogy röpke szellő
A sima, nyugvó tükrű tavat.
Bezártalak szívembe, mint
Kemény jégpáncél csikorgó
Téli éjszakán
Az alatta szunnyadó
Békés, szűztiszta havat.

Reggel van …
Lassan szelídül, vékonyul, halványul,
Úgy tűnik, kifogy a tollam.
Azt, hogy leírhattam Neked,
Tudd: boldog voltam.

Engedj közeledni! Engedj magadhoz!
Engedd feledni!
Miért ragaszkodsz egy régi tavaszhoz?
Engedj szeretni! Kérlek… !!!!
Engedj! Mert szeretni szeretnélek,
Mindig, mindörökké, végleg!

Tags:

Nagy László az Irodalmi Rádió szerzője. Egy nem régi versemben így írtam: Dunántúl Athén-jében, a Bakony tövében, Esterházy-k,…