A kór nem válogat, nálad marad,

nem bánja, te jónak érzed magad.

Belevág az élet erdejébe,

hirtelen minden elszáll a szélbe.

 

Kiszolgáltatottá lesz az ember,

másoktól függ aztán az élete.

Nincs tovább saját személyisége,

vágyakat kergethet, de nem érve.

 

Elvesznek a dédelgetett álmok,

a szenvedélyt nyújtó pillanatok.

Munkában az előmenetelek,

vagy a hűen áhított sikerek.

 

Marad az örökös várakozás,

Jön – e valaha igaz megváltás?

Lesz-e aki majd megszán és segít?

Észreveszik-e a hiányt, mi bénít?

 

Akkor eszel, ha ételből adnak,

ihatsz is, ha éppen megitatnak.

Kínos csövek lógnak szanaszéjjel,

azt se tudod, mikor van az éjjel.

 

Mozdulatlan várod a holnapot,

azt sem érted miért is akarod.

Hajt az élni akarás ereje,

pedig test-lélek méreggel tele.

 

Miért? Miért szükséges így lenni?

Jobb lenne csendben, gyorsan elmenni.

A tehetetlenség kínja kerget,

ebből a családnak csömöre lesz.

 

Óh, szeretteim bocsátsatok meg!

Titeket is nyom a beteg- bélyeg.

Őszinte hálámat hordozzátok,

szép perceinket ne tagadjátok!

 

 

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…