Immáron, úgy ötvennégy évesen
Felismertem, életem végesen
Telik, mint egy már középkorúé,
De ezt, hát ki tudja, szomorú-é?

Az előtt ilyet sohse éreztem,
Csak úgy éltem, egyhangú életem.
Nos… a vége mily’ hosszú, nem tudom,
De, hogy ez a vég kezdete… tudom.

Vecsés, 2002. november 1. – Kustra Ferenc