Bíróra várva…
 
„Megbomlott a
    régi mérték,
percnyi álmok
    tépték eszét.”
Mondta, mikor
    tetten érték.
Ennyi volt a
    védőbeszéd!
Most áll, mint ki
    várja végét;
arcát dúlja
    régi romlás.
Míg rágja a
    papír szélét,
nyelvén csüng még
    száz káromlás.
 
Volt itt minden:
    okos óra,
csengő fészek
    (szürke mobil),
felkent senkik,
    buta nóta,
kimért átok
    (az is steril).
Elharapta
    a mondatot,
kit csak belső
    úr fenyített;
önként színlelt
    alázatot.
És lám ez mind
    nem segített!
 
Bár bűneit
    könny fürdeti,
irgalmat lop,
    ki vétkezett.
A megbánást
    is mímeli,
csak mert fény gyúlt
    tette felett.
De állj! Nincs már
    honnan lopni.
Dönt a bíró,
    nincs kegyelem:
Tanulj tűrni,
    és nem szólni!
Isten hozott
    Történelem!