Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Hat órakor ébresztett a telefonom, odakint még vak sötét. Persze Zafír, a kiskutyám, felugrott mellém az ágyra, és végig nyalta az arcom, de ma így sem volt könnyebb felkelni. Lementem nekicsapódtam a csapnak és elkezdtem inni. Kicsit kiszáradtam éjszaka. Szinte azonnal csörgött a telóm, Panni, a legjobb barátnőm felhívott, mert néha csak úgy beszélni szoktunk. Most különösen volt egy témája, de nem tudta végigmondani. Nem nagyon izgatott, pedig kellett volna.

Az van, hogy… mindig én teszem le, mert anya rám szól, hogy pakoljak össze a suliba, elkésünk meg ilyenek. Elvileg engem apa szokott vinni reggelente, de pont ma hétig aludt. Nekem legalább egy fél óra felöltözni és még így se ébredt fel apa. Szóval anya kicsike kocsijába kellet bepréselnem magam, meg a cuccaimat. Ami legalább egy tonna. Nagy nehezen bekászálódtam a suliba, épp kipakolnám a könyveim és leroskadnék a helyemre, mikor Panni szaladt oda hozzám.

  • De jó végre beértél! – csiripelte, ugyanis Panninak nagyon magas hangja van.
  • Jó a pólód.
  • Köszi de most nem ez a téma.
  • Akkor micsoda? – néztem rá kissé értetlenül.
  • Viola irtóra megharagudott rád valamiért.
  • Na de miért? – kérdeztem egyre elképedve
  • A nagy semmiért, tulajdonképpen.

Ekkor becsöngettek és én döbbentem néztem magam elé, hogy az egyik barátnőm megsértődött rám kitudja miért. Ráadásul második szünetben kiderült, hogy olyan szavakat mondott rám, amiket nyomdafesték nem bír, úgyhogy inkább nem is írnám le ide sem. Nagyon megbántott ezzel, csak úgy zakatolt a szívem. Nem értettem semmit.

Az van, hogy… a nap további része sem telt valami jól. A szívem csupa aggódás volt, és az sem segített, hogy a szüleim együttes erővel valami ehetetlen kaját csomagoltak. Így kénytelen voltam valami ehetőt szerválni a Pannitól. Ő megengedte, hogy ehetek az uzsijából. Ki akartam csomagolni de, az anyukája legalább két rétegbe szokta csomagolni a szendvicseket, persze most négybe sikerült neki, becsöngettek mire egyet haraptam a kenyérből.

Az van, hogy… ez a nap már nem lesz jobb. Következő órán dolgozatot irtunk. Egész végig azon gondolkodtam, hogy menjek-e tenisz versenyre, nagyon sok jó ellenfél lesz a mostani versenyen.  Azért nagyon remélem, hogy jól sikerült a dolgozat, és legalább hasonlítanak az eredmények arra, amit jónak gondol a tanár.

Az van, hogy… ebéd közben pont Viola mellett ülök, emlékeztek, aki elégé megbántott azzal hogy csúnyát mondott rám a semmiért. Vagyis nem tudom miért. Ráadásul az ebéd is valami gusztustalan moslék volt.  Délután a matek dolgozat következett.  Alig tudtam a lapra koncentrálni, mert az előttem lévő fiú valamit csinált a ceruzájával, és mutogatva tátogott felém valamit. Kis ideig figyeltem, olyannak tűnt, mint egy törpe, akit rabul ejtett egy málnabokor, és épp segítséget próbál kérni. De az is lehet, hogy a matekdoga nem megy neki. Kis idő múlva rájöttem, hogy nem nekem, hanem a mellettem ülő fiúnak mondja a szövegét. Ennyire meg voltam zavarodva.
Hamar kész lettem a dolgozatommal, és csak az járt a fejemben, hogy Viola épp most mit gondolhat, és vajon miért sértődhetett meg rám. A legjobbkor találta ki ezt, mert nagyon nagy rajtam a stressz. Azt sem tudom, mi a baja. A kint lét jött, ami azt jelenti, hogy szabadon rohangálhatunk és dumálhatunk kint az udvaron, amitől reggeltől kezdve félek, ez a veszély zóna.  Vajon odajön hozzám Viola?

Az van, hogy… hamar letelt a kinti időnk, de Viola hozzám se szólt sajnos egész idő alatt. ilyenkor nekem van bűntudatom. Tudom semmi értelme, de így születtem. Vettem egy nagy levegőt és odamentem bocsánatot kérni. Nem jó érzés haragot tartogatni.

  • Viola bocsánat, bármit is csináltam.
  • Nem akarok kibékülni veled. – mondta gőgösen.
  • Miért? Hiszen te vagy dühös, és én kérek bocsánatot. Pedig még mindig nem tudom, mit csináltam.
  • Oké elmondom mi volt a baj. Az, hogy, nem mondtad meg, mi a bajod. – ennél a mondatnál kicsit kikerekedett a szemem, hiszen nekem nem is volt bajom.
  • Nekem eleve az volt a baj hogy csak a Panninak mondtad meg hogy haragszol rám és nem is tudtam miért. – próbáltam elmagyarázni a helyzetet.
  • Óóóóóóóóóó értem bocsi.
  • Semmi baj. Már nem tudom hol keletkezett ez az egész.

Az van, hogy… végül is kibékültünk, de mindig vannak ilyen érthetetlen és a hasamnál és a szívemnél rossz érzésű sztorik, és mindig is lesznek. Igaz szerencsére nem mindig ilyen kibogozhatatlanok.

Péter Szonja az Irodalmi Rádió szerzője. Jelenleg Szentendrén a Templomdobi iskolában tanulok, ötödik osztályban. Kilenc évesen kaptam először…