Elégnek vágyaink

Karjaim közt ringatlak szerelmesen,
Tűzpiros virágot tűzök hajadba,
Csókjaimat lehelem az ajkadra,
Szempillád rezdülését is figyelem.

Napsugár takarja álomszép tested,
Izzik már lelked szerelmi parazsa,
Ölelő karod fonod a nyakamra,
S mosolyogsz elégedetten, kedvesen.

Megáll az idő, szavakra nincs szükség,
Átkarol bennünket e gyönyörű lét,
Ösztönösen uralnak érzéseink.

A vérünk forr, szaporábban lélegzünk,
Tetőfokára hágott az érzelmünk,
Szerelmi tűzben elégnek vágyaink.

Új életre kél

Fáradt szél keresztül oson a tájon,
Bátortalan léptekkel tavaszba fut,
Vibráló fénysugár közegébe jut,
Ölelkezve alszanak már a fákon.

Megkésett hópihék bújnak az ágon,
Varázslat, tél és tavasz, a szem ámul,
Korai virágok lelke most kábul,
Mosolyukra dermed a fagyos álom.

Tovaszállt felhő máshol is könnyezik,
A világ ismét fehérbe öltözik,
Dideregve csillog a Nap sugara.

Hullámzik az égen a ködfátylas lég,
Oszlik a tél ereje, eljött a vég,
Új életre kél a tavasz virága.

Lombhullásig

Tükrödben lesem lelked sugárfényét,
Fennkölt, színes, vibráló látomások,
Ajkamra varázsolt képi áldások
Visszatükrözik a szívünk érzését.

Viszonoztad lelkem nagy szeretetét,
Forrás gyöngye végig gurul arcodon,
Szerelem sugaraival szárítom,
Gyűrűvel jutalmazom szíved kegyét.

Egymáséi leszünk, eggyé forr lelkünk,
Sok évi lombhullásig ünnepelünk,
Örök tavasz szerelme ég lelkünkben.

Idős napjainkban is álmodozunk,
Szerelmesen a létünknek bókolunk,
Emlékeinket ápoljuk szívünkben.

Az Élet

Létezünk okkal, ok nélkül.
Egy nagy fogalom az Élet?
Élünk, vagy csak éldegélünk,
Csak egy csepp jut mindenkinek.
Nincs reá definíció!
Vegyes elegy lenne a lét?
Szétosztódik a porció.
Ha mennyiség: lesz majd nemlét!

Miért nincs rá magyarázat?
Célját, értelmét már tudjuk.
Irányában van alázat,
Jól, rosszul alkalmazhatjuk.
Összetevőit ismerjük,
Alkottak már modelleket:
Érdekből másét elvesszük…
Nem tudom: mi is az Élet.

A merengő

Egy gyönyörű álomvilágban élek,
Itt nem vesz körül az emberi mocsok.
Itt nincsenek megromlott, nehéz sorsok,
Szeretik egymást a békés emberek.

Szeretetben, s nem pénzben mérnek embert,
Itt álmok vetítenek valóságot.
Itt a lét teremti a boldogságot,
S e világban a háború nem ismert.

Lágy szellő, s langy’ meleg az örök tavasz,
Tisztelettudó mindig minden kamasz,
S orgonaillattal dús a levegő.

Zöld pázsiton hempereg a napsugár,
Színes fényekben csillog a láthatár…
Egy nem volt világot lát a merengő.

Életünk álma

Ahol az álom már a végéhez ér,
Ott megvalósulhat minden képzelet,
A szívbe beszorult összes érzelem…
Nem mindegy, hogy az élet ezért mit kér.

Láncra verve az élet mindentől fél,
Ha nincs vonzerő, nem lehet szeretet,
Hiába repked az érző képzelet,
Befagy a vágyálmába a hideg tél.

Szabadság kell, a vér így tud pezsegni,
Önként, szabadon lehet csak szeretni…
Az érzést felfűteni csak szív tudja!

A szeretetet adni: csodálatos,
Szerelem rabja lenni: káprázatos,
A kettő együtt az életünk álma.

Feledhetetlen marad

Csillagok mosolyognak fenn az égen,
Tüzes lelkem fényük tengerén úszik,
Szerelem gyönyörű virága nyílik,
Érzelmek örvénylő álmában élek.

Szüntelenül vágyom forró lelkedet,
Boldogság mámorától vérem izzik,
Szemedből öröm-fény-gyöngy csörgedezik,
Trópusi viharunknak ez a kezdet.

Bengáli tűzként elhamvad a testünk,
Amikor álomvilágba érkezünk,
De az éjszaka leplén tovább szállunk.

Csókos hajnal ébreszt rőt fénysugárral,
Szerelem hídja épült szivárvánnyal,
Feledhetetlen marad féltett álmunk.

A virág itt is kihajt

Álomra hajtja bús fejét az élet,
A Mennyek országában feledni kész,
Nincs keserv, ott az a semmiségbe vész,
Szellő simogat, s a szeretet éltet.

Rózsák nyílnak, örök tavasz a végzet,
Jutalom a léleknek, ha oda ért,
A Földön dől el, hogy éltében mit ér,
Aszerint kaphatja meg ezt a kegyet.

Nehéz az életünkben jól helytállni,
Nem könnyű a sok rossznak ellenállni,
De a jó szándékkal a sors is társul.

Az idő nem áll meg, ám reményt sugall,
A virág, ha gondozzák, itt is kihajt,
Odafigyeléssel a lét sem fásul.

Séta pirkadatig

A csend elillan, álom csók is csattan…
Idillikus a perc, könnyes a szemed,
Megáll az idő, csak miénk az élet:
Kezed kezemben, lelkünk húrja kattan.

Vágyakozó pillantás, szellő surran,
Csapzott hajunk, mosoly ül a szemünkben,
Napsugár csillog-villog az egekben:
A szerelem fátyla elterül halkan.

Bimbózó kikelet, vágyak és álom,
Színes orgonák, s bódító illatok…
Izzik a levegő kívül és belül.

Hold és csillagfények köszöntenek ránk,
Álomutazás volt, s lesz minden sétánk,
A pirkadat pírja mindig felderül.

Reményi Tamás az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten 1946. július 17-én születtem. Gépipari érettségi után ifjúságpolitika tanszakon tanultam. Két…