Videokonferencia

Na ugye, hogy jó valamire a mobiltelefon is, tett ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatást idős barátom. Pont te meséled, hogy milyen jó volt, te, akiről köztudott, hogy még kézbe venni sem szereted? – folytatta némi szemráhányással, egyszersmind élcelődéssel a hangjában. S valóban.
Mi másról is szólhatna ez a történet (is), mint erről a vírusos időről. Amikor is a gyerekek azt találták ki, hogy ha már – kivel az unokák, kivel a távolság, kivel az elfoglaltságai miatt – nem tudunk személyesen találkozni, amint az szokásos, illendő és elvárható, legalább használjuk ki a hírközlés adta lehetőségeket és teremtsünk videotelefon kapcsolatot. Azt mondták ez nem probléma, a mai telefonok ezt már szinte valamennyien nevetve tudják, s ami a lényeg: ők képesek is létrehozni az összeköttetést. Nosza rajta – mondtam. Rajtam ne múljon. S valóban vasárnap a megbeszélt időpontban, megszólat a telefon, majd először az egyik, majd a második gyermek jelent meg aztán szépen sorban mindenki, aki fontos abban a kis körben, amit mi úgy hívunk: A CSALÁDUNK. A berendezések remekeltek. A kis képernyő annyi részre osztódott, ahányan részt vettünk az úgynevezett konferencia üzemmódban. S minden kis ablakban egy-egy mosolygós ismerős fej, s végre a szokott csivitelés, ahogy az lenni szokott, amikor együtt vagyunk. Végeláthatatlan időtartamban beszél mindenki – többnyire hangosan és egyszerre. Ami egy külső szemlélőnek – finoman szólva – kissé szokatlan lehet, de számunkra megszokott és természetes, sőt olykor még meg is értjük egymást. De hát hogy lehetne kivárni, amíg a másik végigmondja, pedig annyi minden felgyülemlett már az előző találkozás óta. Események, gondolatok, fontos megbeszélendők, válaszok a korábbi témákban és még ki tudja mi minden, ami okvetlenül szóbeli kommunikációt igényel. Máskor efféle technikai „bravúrra” nincs szükség, mert ha netán úgy érezzük, régen találkoztunk vagy sürgős, netán kevésbé sürgős, de fontos valami, hát egy kis egyeztetés és már létre is jött a találkozó. De mostanság sajnos erre nincs mód. A médiumok versengve harsogják, hogy nem szabad találkozni, de még utcára menni sem ajánlatos. Nos, ilyenkor kap szerepet a technika. Lehet, hogy tényleg jó „valamire” ez a mobiltelefon?
Ám – ne tagadjuk – van előnye is ennek a nagy bezártságnak. A város levegője egészen megtisztult, s ha valakinek mégis halaszthatatlanul szükséges elautóznia valahová, szokatlan élményben lesz része. Ahol máskor kocsisorok pöfögnek hosszasan, s a várakozástól ideges vezetők acsarkodnak egymásra, ott most üres az út. Nem kell lámpaváltásokra várni, de még csak keresztben szaladgáló gyalogosokat kerülgetni sem, mert ők sincsenek az utcán. Akarva vagy akaratlanul, szívesen vagy kelletlenül, de az otthonukban vannak az emberek. Tízmillió kialudt magyar országává készülünk válni. Egy időre valószínűleg eltűnnek majd az álmos szemű, kialvatlan emberek. Home office, vagyis otthon dolgozás lett a divat, amelynek – számtalan hátránya ellenére – nagy előnye a viszonylagos kényelem. Nem kell csinos irodai ruhát ölteni, elég felkapni a kényelmes otthonit és már lehet is kattogtatni a billentyűket. S otthon az sem biztos, hogy pontosan nyolckor kezdődik el a munkaidő….. A gyerekkel, a gyerekért sem kell sietni, hiszen a tanár (na meg a tanuló) is home office üzemmódban működik. S a szülők – már ha mindketten otthonukba kényszerülnek – átélhetik a közös reggeli kávézások örömének meghitt pillanatait.
Sokak életében jelentős változást hozott ez a tavasz, ez a gonosz organizmus. De tény, hogy gondolkodásra, még inkább átgondolásra késztetnek az események. Nem volt már itt az ideje az ébredésnek? Megrázni az elkényelmesedett, jólétben élő európai embert, s bele mondani a képébe: biztos, hogy jól van ez így? Ennyire fontos a jólét, a kényelem? Hogy az otthoni főzés szinte már sehol nem divat, mindenhol megelégszenek a megvásárolható egyen ételekkel? Hogy a család sokszor már nem szeretet, hanem sokkal inkább valami szervezeti, gazdasági egység? Hogy a gyermek hamarabb értesül szülei életeseményeiről, a facebookról, minthogy az esti vacsora asztalnál hallana róla? S a családok működésének rossz gyakorlatát szinte napestig sorolhatnák.
De nem vagyok naiv, nem hiszem, hogy a koronavírus elmúltával minden megváltozik és mindenki megújultan, megjavulva fog túljutni a nehéz időszakon. De reménykedjünk, hogy amikor majd újra sorban állunk és idegesen dudálunk egymásra eszünkbe fog jutni az emlékként feltűnő bezárt világ. S akkor jusson eszünkbe mindezek miértje, oka és következménye is. Másrészt meg, miért ne hihetnénk, hogy mindenki megjavul, megváltozik egy picikét? Mindenki, csak egy picikét. Ami – akár – azt is jelentheti, hogy sok millió ember sok millió picikéje változást hoz sok millió mindennapi életben!

Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…