Kedves Barátaim, a facebookon nem létem miatt, ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy tavasszal megjelent negyedik kötetem A Pillanat geometriája_versek és nemversek (Hungarovox Kiadó) Ahogy a címből is látszik ez most valami más, nem a megszokott versek, hanem nemversek. Lejjebb, az Előszóban erről bővebben is írok. (Sajnos az ismert okok miatt a tervezett márciusi könyvbemutató elmaradt. A könyv az internetes könyvportálokon már kapható, vagy az IR könyvbörzéjén megrendelhető.)

Megjelent Török Nándor új kötete: A Pillanat geometriájaBeharangozónak néhány sor Madarász Imre professzor Ajánlásából:

“Török Nándor legújabb verskötetének egyik fő jellegzetessége – és erénye -, hogy látszólag töredékes paradoxonokból épül, szerveződik, kerekedik ki logikus egésszé.
Paradoxnak tűnhet az is, ahogy itt szintézisbe forr költőiség és gondolatiság. A versek olykor az aforizmák tömör eleganciáját csillogtatják.
A számszerűség, a kiszámolás, a számszerű pontosság rendszerint a kötött metrumok sajátja; a kötetbeli versek azonban nem ilyen versmértékekben íródtak. Török Nándor rácáfol arra a felszínes-téves hiedelemre is, hogy a szabadvers az értékválság, az eszmenélküliség, a káosz adekvát formája. Verseinek látszólagos formátlansága és belső fegyelme, talányos tördelései az Ember hitét fejezik ki és hívják – olykor kihívóan, provokatívan, mert a pro-vocatio etimológiája, eredeti jelentése szerint nem a botránycsinálás, hanem elő-hívás, válaszra késztetés.”

Megjelent Török Nándor új kötete: A Pillanat geometriája

Előszó, avagy a költészet és a matematika

A kötet eredeti címe A matematika nyelvén lett volna, de végül csak az egyik fejezet címe lett, mert túl riasztónak találtam. A Pillanat geometriája, az sem különb, ám ebben már van egy kis filozófia is talán. Viszont líra annál kevesebb, de nem is az volt a cél. Én nemVerseknek nevezem ezeket az írásokat, bár formájukat tekintve hasonlítanak. A szabad vers fogalmába manapság sok minden belefér (ezt döntse el a kedves olvasó).

Ezek az írások (néhány képverssel együtt) a fel-feltörő gondolatok mondatokba szerkesztett és sorokba szedett gyűjteménye. Hosszabb-rövidebb monológok a körülöttünk lévő világról (benne az emberrel), s az emberben tomboló, vagy szunnyadó másik világról. (ami ugyanolyan határtalan és kiismerhetetlen, mint az előző). A két világ egymásra hatva formálja egymást és az embert (aki parányi részeként a természetnek megvalósítja a sejtjeibe kódolt programot), miközben abban a tudatban él, hogy ő irányítja a dolgokat. Az igazságot felismerni elég nehéz és beismerni még nehezebb, valljuk be.

Én megpróbálom bevallani, amit felismerni vélek. Ami körülöttem történik (körülöttem, a kozmosz végtelenje és a sejtjeim közötti térben, a régmúlt és a távoli jövőnek a még felfogható idővonalán.) A természet törvényei még átláthatóak, de az ember egy igazi rejtély. Egy ezerarcú torzszülöttje a tiszta természetnek, egy különleges, alázatnélküli harsány élőlény az élőlények között. De miért is van az Ember a világon?  „hogy…/.bebizonyítsa mindenkinek és önmagának, / hogy ő az értékesebb, ő többet érdemel.”

Ez rossz, mégis így viselkedik és az eszközökben sem válogat. Nem új dolog („Több ezer éve ez mozgat mindent.”), de ezt nem tudom, nem akarom megérteni. Inkább elmenekülök. A térben nem tudok, így az időben próbálok megszökni. Menekülök a régi mesterekhez. József Attilához és még tovább. Arany Jánoshoz és még tovább. Tovább, tovább…Voltaire, Erasmus, Goethe?  Talán….Arisztotelész? Lehet.

Az említettek sok mindent mondtak és írtak, s vitatkozni is lehet velük, de egy biztos: olyan értéket és tudást képviseltek (korukat megelőzve), olyan egyszerű, igaz és mégis örök emberi gondolatokat birtokoltak, amiket nyugodtan vállalhatunk ma is. Mi is! Sőt, vállalnunk is kell. Használjuk origóként, mikor saját morális koordinátáinkat szerkesztjük (ha egyáltalán van ilyenre igény), mikor elveszve érezzük magunkat a köröttünk lévő világ csábító útvesztőiben. Ha kell, menjünk vissza akár több ezer évet és emelkedjünk egy magasabb dimenzióba, hogy föntről lássunk mindent. Elsősorban önmagunkat (Gnouthi seauton), ahogy bölcsen a delphoi jósda falába volt vésve.  Legjobb, ha levetkőzzük a magunkkal hozott és útközben ránk tapadt, kényszerű befolyásokat, elvonatkoztatunk a személyes érintettségtől és az ’emberi’ oldalról, az egyszerű erény köntösében értékeljük a valódi történéseket ( ahogy Bacon írja, tisztítsuk meg az elménket és legyünk kisgyemekek, „akik ártatlanok mindenféle izmustól és absztrakciótól, tisztára vannak mosdatva előítéletektől és előzetes fogalmaktól”).  Hosszú a sor (Epikurosz, Descartes, Arkhimédész, Platón), s íme itt vagyunk a tudományok, a filozófia, a művészetek alapjánál, a mindenek fölött álló, önállóan is létező matematikánál.

No, és persze a költészetnél. Hogyan jön össze a matematika és a költészet? Már sokan megválaszolták ezt a kérdést, de az biztos, hogy minden alkotásban az ihleten, szenvedélyen és érzelmeken túl, ott a matematika. Akár akarjuk, akár nem. A formában, a szerkezetben, a ritmusban, a rímképletben. Nem utolsó sorban a mondanivalóban is ott kell, hogy legyen, hiszen a matematika a módszere az igazság keresésének és bizonyításának, a költészet pedig az egyik eszköze az igazság tolmácsolásának (legalábbis az is kellene, hogy legyen !).

„Eukleidész és Thalész ősi nyelvén / a dolgok jelentése sosem változik: / a kétszerkettő mindig négy marad.” Ilyen egyszerű a képlet. De ettől nem kell megijedni, a vers dolgozik: leszáll velünk dantei mélységekbe, felemel misztikus magasságokba, de a végén visszahoz a földre és jó esetben gyönyörködtet és gondolkodtat. Gondolat szül gondolatot, és a matematika szerényen a háttérben marad s mint pajzs a résen vigyázza a verset sorról sorra.

A szerző

 

 

Török Nándor az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2017. cím birtokosa. 1965-ben születtem, a felvidéki Lelesz községből származom. Gimnáziumi…