Kati, a középső lány.
Részlet a „Szomorú örökség” c. regényből

Kati, megilletődve lépett be, a számára idegen lakásba. Most, először félt. Pedig, sok helyen meg fordult már, mióta önálló lett. Mindent egyedül intézett, kire támaszkodhatott volna? Igaz, az induláskor sok jó tanácsot kapott, úgy a Mártfay családtól, mint Maritól. De, az üzlet, az, üzlet! Sok a buktató, de neki volt érzéke hozzá. Mindig úgy csinálta, hogy a problémákból jól jött ki. Igen, ezt a tehetségét vette észre Rudolf is. Ezt pedig, csak apjától örökölhette, ha valóban testvérek. Most kiderül, gondolta, amint bemutatta a lányt.
Nehezen indult a beszélgetés. Rudolf úgy ült le, hogy mindkettőjüket figyelhesse. Ezt, anyjától örökölte. Mindent szétbogozott a lényegig.
Megállapította, hogy a hanglejtésük, az értelmes, logikus beszédük, mintha apjuktól tanulta volna a lány, már gyermekként. Külsőleg, csak alkatra hasonlítottak. Erős, karakteres tekintet, de, anyjától örökölt szőke haj, kék szem és nagyon nőies báj.
Kati kezdte. Először is, bocsánatot kért, hogy Rudolfhoz olyan őszinte volt a magánéletével kapcsolatban, de meglepődött, hogy ő is ezt tette.
Mindig szerette volna tudni, ki az apja, de rábízta a sorsra, nem erőszakolta a dolgot. Úgy gondolta, ha az Isten is úgy akarja, talán egyszer a szemébe nézhet és megölelheti.
Répássinak tetszett a lány stilusa. Okos, de fondorlatos, gondolta. Ő, ugyanígy folytatta.
Örülök, hogy megismerhetem Katika, már sok pozitív dolgot hallottam önről, a fiamtól. Főleg, hogy milyen jó és ügyes üzletasszony.
Ettől nagyobb bókot nem mondhatott volna, ezt Rudolf is meg állapította.
Ha kiderül, hogy valóban a lányom, akkor ezt, tőlem örökölte. Majd megkérte Katit, mondja el, hol és mikor született és kérte, beszéljen édesanyjáról, vagyis, Roziról.
Kati, szinte szóról-szóra úgy mondta el életüket, mint a fiúnak. Ekkor, az öreg, egy váratlan dolgot tett, amire senki nem számított.
Bement a másik szobába és egy gyönyörű karpereccel tért vissza. Még így, lassan visszaért, egy gyönyörű magyar gyermekdalt énekelt, de németül. Kati megrázkódott és elkezdett sírni. Átölelte az öreget és szó nélkül megcsókolta. Anyám, mindig ezt énekelte nekünk, mikor aludni tértünk. Azt mondta, egy magyar férfitől tanulta, aki mindig nagyon rendes volt hozzá. Még talán, meg is tudta volna szeretni, ha nem olyan körülmények között találkoznak, mint amibe akkor volt.
Most, az öreg ölelte át és azt mondta: Te, az én lányom vagy, Kati! Ezt a karkötőt, édesanyádtól kaptam azért, hogy olyan rendes voltam vele.
Kati nézte a karkötőt és felragyogott a szeme, majd megszólalt. Én, ezt sosem láttam, de van egy fénykép a nővéremnél a nagyszüleimről, ahol a nagyanyám kezén van ilyen karkötő.
Ami ezután következett, nem lehet leírni meghatottság nélkül. Három boldog ember ölelkezett össze. Nem törődve, mit hoz a holnap, meddig tart ez a kimondhatatlan öröm, csak a pillanatot élvezték össze borulva.
Apjuk szólelt meg elsőnek: Kislányom, ezután, veled is törődnünk kell, hiszen, te is üzletasszony vagy. Majd rátértek az üzleti problémákra, a pillanatnyi háborús helyzetre, a jövőért való aggódásra. Kikérdezte újonnan született gyermekét, hogy áll az üzlet anyagi helyzete, milyen tervei vannak, ha műhelyét fel kell számolni a háború miatt. Ugyanúgy aggódott és intézkedett a lánya dolgában is, mint sajátjáért és két fiáért.
Kati pedig olyat érzett, amit még sohasem.
Boldog volt, kimondhatatlanul boldog!

Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Benedek Erzsébet néven születtem Miskolcon, iparos családból. Szinte egész életemet Miskolcon étem.…