11./ Szomorú öregség

István, kerti virágait gondozta. Gyönyörű, júniusi napsütéses, délelőtt lévén, a napi sajtót kivéve a postaládából, két idegen férfire lett figyelmes. Egyik házról, másikra jártak. Kezükbe, házak, nevek szerinti jegyzék. A fél utca lakói az utcán. Sem, ő, sem Rózsika, de még gyermekei sem voltak egy szomszédolók. Kedvesen leálltak beszélgetni, ha valamelyik szomszéddal összefutottak.
Most viszont, ahogy a két férfi házról-házra haladt, senki nem ment vissza házába, hanem egyik asszony sírt, a másik kiabálta: „Mi, ebbe, nem egyezünk bele, a fejünk felől, nem viszik el a házat”. „Mi, nem megyünk öregségünkre egy ketrecbe. „Egy élet munkája van ebbe a házba”. Ehhez hasonló mondatok hangzottak el.
Már mindenki hallott róla, hogy a város széli üres telkeket, bérházakkal építik be, mivel, az ipar fejlődésével, sok a bejáró munkás, nem csak a környező falvakból, hanem távolabbi településekről is. Amelyik vidéki, gazdálkodó család nem akart a téeszbe belépni, inkább feláldozta földjét és bejáróként elhelyezkedett a gyárakba. Ha pedig, valamilyen szakmája is volt, szép fizetést ígért, valamelyik fejlődésbe lévő nagy vállalat.
Az sem számított hátránynak, ha iskolázatlan volt, hiszen sorban nyitották kapuit a különböző szakmunkásképző iskolák. Másfél, egy év alatt, megszerezhette valamelyik szakma bizonyítványát.
A felépülő, félkomfortos bérházakba pedig, családostól kaphatott lakást, rövid időn belül. Sokan, nagyon sokan éltek a lehetőséggel.
Ha gyermekei tovább szerettek volna tanulni, különösen előnyös lett számukra, ez a lehetőség. A munkás, paraszt gyermekekből lettek a szocialista Magyarország új értelmiségei.
Az, hogy ez mennyire volt előnyös számukra, akkor döbbentek rá, mikor fizetésük nagy részét a piacon, vagy éppen az élelmiszer boltokban hagyták. Ilyenkor sírták vissza, a saját, megtermelt, friss gyümölcsöt, a földből kihúzott, üde zöldségüket.
A lakásuk, hiába nagyon kényelmes volt, mégis hiányzott esténként a pipázgatás, borozgatás, a ház előtti kis padokon.
Ilyenkor, vajon mit csináltak a férfiak munka után? A gyárkapun kilépve, összeverődve, a legközelebbi korcsma lett a célpont. Valahol, meg kellett tárgyalni a vasárnapi meccs eredményét. Vajon, mi lett a vége, amin maguk is meglepődtek?
Egy-két pohár bortól, rövid időn belül berúgtak. Ilyenkor, másnap csodálkoztak, hogyan történhetett meg, ez velük? A faluban, nem egy-két pohárral ittak meg, hanem liter számra fogyott, a saját termésű ital, még sem lett senki tőle részeg, különösen nem kötekedő.
Erre, csak évek múlva jöttek rá, mikor egyre több lett az alkoholista, a tönkre ment család, a fogyatékosan született gyermek, vagy éppen a nőknél a koraszülés.
Mikor rájöttek, hogy ezek a szeszes italok, felhígítottak, ki tudja mivel mérgezettek. Ezeket nevezték el: „Gugolós boroknak”
De, térjünk vissza Istvánhoz és a két hivatalos személyhez.
Mire a két férfi a kapujukhoz ért, már nem csak István, hanem Rózsika és lánya is ott állt és várta a fejleményeket. Ők, már hallottak róla, hogy iskola épül az utcájukban. Ennek a hírnek, ők is örültek, hiszen, nekik is már két iskolás gyerekük volt, így nem kellett minden nap félórákat gyalogolniuk a városba.
Az utca végén, egy nagy tér állt, hová, a környékbeli gyerekek jártak játszani, futballozni. Ezeken a városszéli üres területeken, úgynevezett grundokon születtek, a későbbi, igazi nagy focisták.
Gondolták az utca lakói, hogy ennek a térnek a helyére épül az új iskola. Jól gondolták, viszont, ez a terület a helyi tanács szerint, kevés lett. Összedugták a vezetők a fejüket és kisütötték, bizony, szükséges még az utolsó négy házat is az utca végén kisajátítani.
Ezt a felmérést végezte a két hivatalos személy. Ennek a négy háznak és négy teleknek a lebontásába határoztak, melybe ők is beleestek.
Az egyik férfi kezet fogott Istvánnal, a két nőnek is, udvariasan köszöntek, majd rátértek a hivatalos részre. Pontosan tudták- hiszen a Telekkönyvi Hivatalba meg volt a ház és telek mérete. Ekkor, elővették a határozatot, majd közölték, hogy azzal kell menni a tanácsra. Tájékoztatásuk alapján, ott tudják meg, hol kapnak lakást és mikorra kell kiköltözniük.
István, amint ezt meghallotta, kidűlettek szemei, a feje, vérvörös lett. Rózsika és lánya, azt hitték, agyvérzést kapott. Mint aki, eszét vesztette, éktelen káromkodásba kezdett. „Takarodjanak innen, mit gondolnak, csak úgy, kisétálok abból a házból, amit évekig szépítgettem, kilenc gyermeket neveltem fel benne. A háború aknatámadásától rendbe tettem, az első unokám születésének örömére diófát ültettem. A lányomék részére is külön bejáratú lakást építettem rá, tele ültettem gyümölcsfával, szőlőlugast telepítettem „
Mondta és mondta.
Innen, csak a testemet viszik el. Csak nem képzelik, hogy egy ketrecbe megyek, akkor, inkább vigyenek egy cellába!
Ehhez hasonló állapotba, még senki nem látta. Veszekedett, káromkodott eddig is, ha nem tetszett valami, de most, a két nő csak nézte. Szemlátomást azt hitték, rögtön meg üti a guta.
A két hivatalos férfi, kérte Rózsikát, hogy legalább ő vegye át, a hivatalos végzést. Az asszony nem merte, így Ilonka lánya írta alá. Tudta, nekik is menni kell családostól, hiszen két lakásról volt szó.
István, ettől a naptól kezdve, senkihez nem szólt, nem csinált semmit, a teraszon ült egész nap és a macskáját simogatta.
Egy hűvös, októberi napon, mikor már csak két hét volt hátra a tanácson való megjelenésig, fel sem kelt. Mintha, meg némult volna.
Hiába szóltak hozzá családtagjai, semmire nem válaszolt. A macskáját, az ágyba is magával vitte. Nagy rimánkodásra, egy-két falatot sikerült feleségének ráerőszakolni, de csak gépiesen evett. Hagyták, a saját világába.
Rózsika, szeretett volna takarítani, szólt hozzá, keljen fel, de nem válaszolt. Megérintette, de merev volt. Ekkor, a macskája, mint ha az is szintén megőrült volna, bebújt az ágy alá. Hiába csalogatták, csak a legkisebb fiú tudta az ágy alól kivenni. Két nap múlva, az is elpusztult. István, kedves virágos kertjébe találták meg kimúlva.
Belehalt, hogy elvették, azt, amiért egész életét feláldozta. Mindene volt, a család és a ház.
Rózsika, vejével ment be a temetés után a tanácsra. Egy bérházba kaptak lakást, a város másik részén. Ő, az első emeleten egy szoba-konyhás és fürdőszoba, lánya családja pedig, kettő-+ félszobát.
Vajon, Rózsika, hogy viszonyult új, élethelyzetéhez? Nagyon jól. Végre csendben, egyedül, de nem magányosan, nyugalomba élt. Mindig szerette a háztartási munkát. Sütött, főzött, minden ünnepi készülődést felvállalt. A sütemények, sültek elkészítéséről ő gondoskodott. Csak, haggyák egyedül dolgozni. Hagyták. Ő pedig, boldog volt, mivel látta, munkája sikert aratott.
A karácsonyi, húsvéti asztalról, nem hiányozhatott a mama mézes zserbója és sült pulykája. Igaz, Annuska már nem, de lánya, Borika még ünnepek előtt továbbra is hozta, a friss falusi vajat, túrót, tojást.
Még mindig jártak a birtokra, vagyis a tanyára /mert már úgy nevezték/
Ő ritkán, de lányai és fiai az unokákat továbbra is vitték.
Egy évbe egyszer, búcsú idején, neki is kötelező volt menni. Ilyenkor, legalább, húszan ülték körbe a nagy családi asztalt. Azon nevettek a legtöbbet, mikor Annuska sorolni kezdte, sógornője fiatalon, milyen magasan hordta az orrát. Vége-hossza nem volt, a régi szép idők emlegetésének. Pedig, ők tudták a legjobban, nem is volt olyan szép. A jóemlék, megmaradt, a rossz pedig, elfelejtődött.
A hosszú téli esték, pedig arra szolgáltak, a névnapokra, születésnapokra, vagy éppen karácsonyra, időben elkészüljön egy-kötött kardigán, mellény, vagy éppen valamelyik újszülött unoka részére egy kis rékli, vagy kötött takaró.
Nagyon élvezte, a csendes, békés tevékenységet. Ereje viszont, egyre csökkent. Bottal, azért még elbandukolt a templomba minden vasárnap. Látása is romlott, de, reggelenként még lánya bevitte a napi sajtót. Ezt, amig férje is élt, így szokták meg. Reggeli első tevékenysége, az újság olvasás volt, majd a közös reggelizés.
Ki gondolta volna, hogy ez a házasság, szerelem nélkül indult.
A cél viszont, a gyermekek felnevelése, az otthon teremtése és az egymás iránti szeretet, tisztelet, meghozta a békés öregséget is.

Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Benedek Erzsébet néven születtem Miskolcon, iparos családból. Szinte egész életemet Miskolcon étem.…