Szép gyermekkor.
,
Igaz a megállapítás, minél idősebb valaki, annál gyakrabban jut eszébe gyermekkora.
Hivatalos ügyemet intéztem a Városházán, így dolgom végeztével betértem a volt Zárda Iskola kápolnájába. A mellette lévő iskola jelenleg, a város Katolikus Gimnáziuma. A diákok csoportosan jöttek ki az iskola kapuján. Nevetgéltek, viccelődtek, örültek a tanítás végének, hasonlóan, mint annak idején, amikor én is idejártam. Visszaforgattam egy kicsit az idő kerekét és visszafordultam a kápolnába. Az oltár jobb oldalán áll a Jézus szobor. Hogy is volt?
Elsőáldozók voltunk. A II/A osztály a Jézus szoborral szemben, a padsor és fal között sorakozott. Tanítónk: Teodóra nővér. Magas, barna, mosolygós. De tudott, szigorú is lenni. Ha nem írtunk szépen, megkaptuk a körmöst.
Leültem a padba, kb. oda, ahol annak idején álltunk a sorban a többiekkel, hófehér ruhában. Ájtatosan vártuk az elsőáldozást. Ekkor, 70 év távlatából. halkan dúdolni kezdtem az éneket.
„Jézuska, Jézuska, figyelj most reám,
Kis szívem, hű szívem, szeret, igazán.
Szívemet egészen Neked adom,
Szeress, Te is engemet, nagyon, nagyon”
Mire a végére értem, szememből patakzott a könny, mely arcomon végig folyt. Vajon, lemosták ezek a könnyek 70 év vétkeit? Úgy éreztem, igen.
Mikor az utcára kiértem, mosolyogva szólítottam meg egy kislányt, aki éppen az iskola kapuján jött ki. _Ide jársz iskolába? Hányadikos vagy? – Én is idejártam, csak akkor, még apácák tanítottak.
A kislány csodálkozva nézett rám, nem tudta felfogni, miért vagyok olyan „”Boldog”!

Benedek Erzsébet az Irodalmi Rádió szerzője. Benedek Erzsébet néven születtem Miskolcon, iparos családból. Szinte egész életemet Miskolcon étem.…