Hazától elszakították az otthont!
Kik még élnek, mesélnek, ennyi és pont.
Gyereket anyja karjából kitéptek,
Az óta égnek szívünkben a mécsek!
Utóbbi évszázadban folyvást ül magyaron az átok,
Áldás is van tán’ rajtunk, de folyvást vannak álnokságok.

Leszakított nemzet részek, mint anya karjából a gyerek!
De mi égetjük az emlék gyertyát a szívekben, emberek!
A hazánk csonka lett, senkit nem érdekelt és ez már csak történelem,
De én belül, ezt mindennap átélem, ebben van élettörténetem.

Az okokat tudjuk, de nekünk kell bizony meghunyászkodni…
De a magyarság még biz’ él, hogy meddig, azt persze nem tudni…

Szakvéleményem, a trianoni döntnökök nem voltak képességek birtokába,
Sorsuk, élet-szerencséjük, életkörülményeik vezették öket a palotába…
No-de, egy népről dönteni, az bizony más “tészta”!
Amit, ahogy tettek, arra nem kell más bizonyítéka.

Vecsés, 2015. május 3. – Kustra Ferenc – A történelmen visszamenőleg, nem lehet változtatni… A történelmi hibákon, amik már maradandók, csak bánkódni tudunk…