Könnyek közt síromnál ne állj,
nem vagyok ott. Lelkem messze jár...
Szeleknek szárnyán szállok én,
követlek csillogó hópihén,
szitáló langy eső neszén.
Élet vagyok szárba szökkenő magban,
hajnali csend egy sokat ígérő napban.
Veled lakom, csak messze, fent,
ahol madárraj őrzi a végtelent...
Ragyogok éji csillagfényben,
megbújok nyíló virágok kelyhében,
bezárt szobáid hűs csendjében,
madarak trillázó énekében,
s mindenben, mi kedves nékem.
Sírva síromnál ne állj,
nem ott vagyok, nincs halál.
Mary Elizabeth Frye: Ne jöjj el sírva síromig c. versét Pete István fordította, 
majd én fínomítottam - saját stílusomra írva.