About Me

Prof. Dr. Bárdosi Attila az Irodalmi Rádió szerzője.

Statisztikailag nézve, elég későn kezdtem el költészettel aktívan foglalkozni.
De úgy gondolom (inkább remélem), a verselés tudományában – hisz minden tudomány klasszikus értelemben művészet is (ez fordítva is érvényes) – nem a mennyiség a meghatározó tényező, jól lehet korunk „fejlődése“ sajnos ebbe az irányba mutat.
Hogy hány éves vagyok? – Nem jelent semmit! Már elég öreg ahhoz, hogy komolyan gondoljam azt, amit leírok, de még elég fiatal ahhoz, hogy azt gondoljam, van értelme leírnom, amit gondolok.
Hogy mi a foglalkozásom? – Nem költő, patológus.
Hogy mikor kezdtem el verseket írni? – Nem fontos, a lényeg az, hogy írok!
Hogy miért? – Mert nem tehettem mást!
Hogy miről írok? – Nem a madárcsicsergésről, nem az illatozó virágról, nem a kikeletről, nem a napsütésről és a kék égről, nem a felhőtlen boldogságról, nem a beteljesült vagy reménytelen szerelemről, a szép szemekről (bár erről írtam már egy verset), nem az önzetlen barátságról, nem a halott vagy még élő hősökről, nem a hazaszeretetről, a dicsőséges múltról és hogy miért volt jobb vagy rosszabb a tegnap, nem az eszmékről, a bronzba vagy gondolatba öntött emlékművekről. Az istenről? Hát néha-néha, de nem úgy, ahogy szokás.
Egy mondattal: nem arról, ami nem zavar!

Egy rövid jellemzés fölfogásomról: Nem vagyok híve a verbális zsonglőrködésnek, amely csak a hangzás „aha“ effektusaiból él.
Számomra egy vers, egy „kerek“, lezárt gondolat (a kerek formák közé néha-néha elbújik egy-egy szögletes is) amelynek konkrét kezdete és vége van. Hogy tartalmilag mit közvetítenek verseim, az mindig attól a pillanattól függ, amikor és amilyen körülmények között megszületnek. Ez nem előre megtervezett, hanem spontán döntés.
Szemléletesebben megfogalmazva, egy vers egy olyan hangulati, érzelmi tükörkép, amit egy adott pillanatban, egy virtuális tükörben magamról látok. A tükörkép kontúrjait nem csak arcom változó vonásai szabják meg. Sokkal nagyobb hatást gyakorolnak rájuk azok a történések, amelyek a közvetlen környezetben, a háttérben zajlanak le; úgy mondva vállam mögött a tükörképben fölvillannak.
Van közöttük személyes élmény, de kirajzolódnak bennük olyan motívumok is, amelyekben a figyelmes olvasó saját képmásának vonásaira lelhet.
Hogy kinek írok? – Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvasson.
Hogy hogy írok? – Azt az olvasó dönti el!

Bemutatkozásul azt hiszem elég is ennyi. Nem! Talán még valami: Németországban élek 35 éve; hazát, nyelvet nem cseréltem, csak lakhelyet, és államrendszert, amiknek nincs közük a hazához.

Posted by
Posted in

DIGITÁLIS DESSZERT

DIGITÁLIS DESSZERT Pamflet egy vasárnapi ebéd kapcsán – Kérlek, amíg ebédelünk, legyél szíves eltűntetni a mobilodat az asztalról, és egyáltalán, evés közben ne legyen se telefonálás, sem sms-ezés, se internetszörfözés, még a lábaid között sem! – szólította fel némi neheztelést sejtető hanghordozással, de a szokásos kamaszos ellentmondás és vitatkozás lehetőségének leghalványabb reményét is szétoszlató tekintettel […]

Posted by
Posted in

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK   Egy képzelt interjú   Tudsz még szárnyalni az égen? – És Te? Mert úgy érzem, én nem. Hiszel a hitben? – Mondd, és az Isten? Megbocsájtasz-e a szavaknak? – Ha kimondatlanok maradnak. és aki kővel megdobál? – Egy kőben soha nincs morál. s ki rád mosolyog a tükörben? – Rögvest összetörném […]

Posted by
Posted in

PROSZIT!

PROSZIT!   Egy pohárköszöntő   Hallottad már ezt a mondatot? Egyszer élsz, élvezd minden napod! Hisz lehet, hogy nem lesz már holnap, mert túltelítődik az oldat,   és kicsapódsz a pohár alján az utolsó ítélet napján. Hiába keverted italod, életed benne nyomot hagyott,   s az üvegen át látni fognak, ha kikiáltanak az oknak, hogy […]

Posted by
Posted in

„HAJNALI RÉSZEGSÉG”

„HAJNALI RÉSZEGSÉG” Parafrázis Kosztolányi Dezső versére   Az ablaknál ma is ott álltam kialvatlan, karikás szemekkel, félelemtől átizzadt lázban, mint aki bűneiért vezekel, és bámultam a megbénult utcákat, a magukba roskadó tereket, s ahogy a bánat a horizonton föltámad, míg fák ágaira fényt tereget. A házak úgy fekszenek kiterítve sorban, mint bűzlő, puffadt hasú, leölt […]

Posted by
Posted in

ALTERNATÍV BIBLIA

ALTERNATÍV BIBLIA     Fújjad, fújjad a harsonát, amíg szemem romot nem lát! Ne maradjon kő a kövön, aztán jöhet a vízözön!   Mikor az első emberpár, kéjt csitítva egymással hál, indul a vérbűnök sora, hisz klónt szült a közös borda.   Ez az örökölt enyészet egy folytonos beltenyészet, amely az isteni tervvel hibákat naponta […]

Posted by
Posted in

A FRESKÓ

A FRESKÓ   Mikor összeér a két ujj, a harsona rohamra fúj. – Fegyverbe angyalok hada, indul az édeni csata!   Egymásnak ront a két sereg, a dob csatazajra pereg. – Fogat fogért, szemet szemért, emeljük pajzsra a vezért!   Ki ellenáll, azt kivégzik, és akaratod kivérzik. Varjú vájkál a hullákban; az életben pusztulás van. […]

Posted by
Posted in

VALAHOGY MEGÉLNI A HOLNAPOT

VALAHOGY MEGÉLNI A HOLNAPOT   Tegnap a mádból csak akkor lehet, ha megéled te is a holnapot. A hazugsághoz mért adod neved, ha érte üres sírköved kapod?   Ma az ocsmány beszéd szalonképes, büszke rá az irodalmi kánon. Ma gyilkosért ég az örökmécses, áldozatát emlékekbe zárom.   Epét okád a kimosatlan száj, az agy fölemészti […]

Posted by
Posted in

A KIFESTŐKÖNYV

A KIFESTŐKÖNYV   Hol is hagytam tegnap abba? Lassan megtelik a mappa a befejezett álmokkal, de van pár hiányos oldal, aminél sorsom nem hagyta   föltenni i-re a pontot. Abba kellett hagynom pont ott a kontúrok meghúzását, ahol a jövő majd rálát arra, mit kezem alkotott.   Naponta festesz egy képet, színeseket, feketéket, a vélt […]

Posted by
Posted in

KÉNE…

KÉNE…   Kéne egy más álom, mi az éjszakán átvezet; a szó értelmén is vál- toztathat egy ékezet.   Még kéne egy kis idő, hogy rendezzem soraim, talán így még tudok ja- vítatni a holnapin.   Vajon kivel koccintsak, ha poharam üres lett, kivárni, hogy töltsek be- le, nem lesz már türelmed.   Hol találok […]

Posted by
Posted in

MAGVAS GONDOLATOK – A VERÉB

MAGVAS GONDOLATOK – A VERÉB   A minap ajtóm előtt megállt egy veréb, s azt csiripelte: az ugrálásból elég!   Utamat leróni lépegetve fogom, hisz ugrálni eddig sem volt semmi okom.   A lépésekből lassan masírozás lett, s az ártatlan csiripelésből merész tett.   Míg aszfalton dübörgött a körömcsizma, menekülésre feszült a szarka izma.   […]