About Me

Prof. Dr. Bárdosi Attila az Irodalmi Rádió szerzője.

Statisztikailag nézve, elég későn kezdtem el költészettel aktívan foglalkozni.
De úgy gondolom (inkább remélem), a verselés tudományában – hisz minden tudomány klasszikus értelemben művészet is (ez fordítva is érvényes) – nem a mennyiség a meghatározó tényező, jól lehet korunk „fejlődése“ sajnos ebbe az irányba mutat.
Hogy hány éves vagyok? – Nem jelent semmit! Már elég öreg ahhoz, hogy komolyan gondoljam azt, amit leírok, de még elég fiatal ahhoz, hogy azt gondoljam, van értelme leírnom, amit gondolok.
Hogy mi a foglalkozásom? – Nem költő, patológus.
Hogy mikor kezdtem el verseket írni? – Nem fontos, a lényeg az, hogy írok!
Hogy miért? – Mert nem tehettem mást!
Hogy miről írok? – Nem a madárcsicsergésről, nem az illatozó virágról, nem a kikeletről, nem a napsütésről és a kék égről, nem a felhőtlen boldogságról, nem a beteljesült vagy reménytelen szerelemről, a szép szemekről (bár erről írtam már egy verset), nem az önzetlen barátságról, nem a halott vagy még élő hősökről, nem a hazaszeretetről, a dicsőséges múltról és hogy miért volt jobb vagy rosszabb a tegnap, nem az eszmékről, a bronzba vagy gondolatba öntött emlékművekről. Az istenről? Hát néha-néha, de nem úgy, ahogy szokás.
Egy mondattal: nem arról, ami nem zavar!

Egy rövid jellemzés fölfogásomról: Nem vagyok híve a verbális zsonglőrködésnek, amely csak a hangzás „aha“ effektusaiból él.
Számomra egy vers, egy „kerek“, lezárt gondolat (a kerek formák közé néha-néha elbújik egy-egy szögletes is) amelynek konkrét kezdete és vége van. Hogy tartalmilag mit közvetítenek verseim, az mindig attól a pillanattól függ, amikor és amilyen körülmények között megszületnek. Ez nem előre megtervezett, hanem spontán döntés.
Szemléletesebben megfogalmazva, egy vers egy olyan hangulati, érzelmi tükörkép, amit egy adott pillanatban, egy virtuális tükörben magamról látok. A tükörkép kontúrjait nem csak arcom változó vonásai szabják meg. Sokkal nagyobb hatást gyakorolnak rájuk azok a történések, amelyek a közvetlen környezetben, a háttérben zajlanak le; úgy mondva vállam mögött a tükörképben fölvillannak.
Van közöttük személyes élmény, de kirajzolódnak bennük olyan motívumok is, amelyekben a figyelmes olvasó saját képmásának vonásaira lelhet.
Hogy kinek írok? – Annak, aki méltónak talál arra, hogy elolvasson.
Hogy hogy írok? – Azt az olvasó dönti el!

Bemutatkozásul azt hiszem elég is ennyi. Nem! Talán még valami: Németországban élek 35 éve; hazát, nyelvet nem cseréltem, csak lakhelyet, és államrendszert, amiknek nincs közük a hazához.

Posted by
Posted in

KÉNE…

KÉNE…   Kéne egy más álom, mi az éjszakán átvezet; a szó értelmén is vál- toztathat egy ékezet.   Még kéne egy kis idő, hogy rendezzem soraim, talán így még tudok ja- vítatni a holnapin.   Vajon kivel koccintsak, ha poharam üres lett, kivárni, hogy töltsek be- le, nem lesz már türelmed.   Hol találok […]

Posted by
Posted in

MAGVAS GONDOLATOK – A VERÉB

MAGVAS GONDOLATOK – A VERÉB   A minap ajtóm előtt megállt egy veréb, s azt csiripelte: az ugrálásból elég!   Utamat leróni lépegetve fogom, hisz ugrálni eddig sem volt semmi okom.   A lépésekből lassan masírozás lett, s az ártatlan csiripelésből merész tett.   Míg aszfalton dübörgött a körömcsizma, menekülésre feszült a szarka izma.   […]

Posted by
Posted in

AZ UTOLSÓ ERETNEK

AZ UTOLSÓ ERETNEK   Fojtó füstöt köp a máglya, révült táncot lejt a lángja, égett húsnak édes szaga az orrokat megcsavarja.   Kéjtől élvez a csőcselék: – Nagyobb tüzet, ez nem elég! Keresztények, muzulmánok égig érjenek a lángok!   Máma vajon kit égetnek, s ki mond búcsút az életnek? Parázs izzál talpa alatt, ameddig a […]

Posted by
Posted in

PÁL ÉS SAUL

PÁL ÉS SAUL   Ameddig a Földön egy szolga él, kinek életében csak egy a cél, tűrni és várni a Messiásra, míg el nem tűnik identitása, minden marad olyan, amilyen volt, a remény, a kifizetetlen zsold. És ha megérkezik a Megváltó – egy vihart jósoló szélkiáltó –, imáért ígér örök életet, hisz szenvedni, az dicső […]

Posted by
Posted in

A BARMOK MEGINT HÁBORÚZNAK

A BARMOK MEGINT HÁBORÚZNAK   Hány éves is voltam? Talán tizenhat, tizennyolc? – egy lábnyom friss hóban, üresen álló könyvespolc; vitatkoztam megveszetten, nem kérdeztek, de feleltem.   Az nem jó, ami van, többet akarok nálatok, ne nézz oly naivan, nem csak magamért lázadok! A döntésed pusztulást szült, szőlőtőkén rohadt a fürt, és a kipréselt must […]

Posted by
Posted in

MINDIG UGYANAZ(T) TESZI!

MINDIG UGYANAZ(T) TESZI!   (Parafrázis Radnóti Miklós Razglednica (4) című versére)   Most ezt is fogjam egyedül a sorsomra, mintha a felelős mindenért ő volna, hogy rányomta homlokomra a bélyeget, mint marhára, mit izzó vassal égetett?   Rajtam van az első születésem óta elrejtve mondatba, a kiejtett szóba; ami most, az már megtörtént százszor velem. […]

Posted by
Posted in

…UTOLSÓ SZAVAI A …

…UTOLSÓ SZAVAI A… Jaj, minden évben ez a tortúra! Hogy a csőcselék ezt még nem unja!? Ez a sok részeg, bűzlő katona, korhadt kereszt (el kéne már egy új), az egész egy színjáték, hadova. A rómait, ki a korbácsért nyúl, ismerem, különben egy jó haver, de egy kissé begőzöl, hogyha ver.   Nézd a csuklómat, […]

Posted by
Posted in

FAÍRTÁS

FAÍRTÁS   Naponta csapok egyet belém, míg irtás lesz az erdő helyén, röpül a forgács, sajog a kéz, eret vág testemen a fűrész.   Nedveim csermelye elapad, szálkát szárít medrébe a nap, a csicsergés lombok közt elül, csak a halál huhog, egyedül.   Kérgemen vastagít a szégyen, rostjaimban éveim érzem, rügyemből nem pattan már levél, […]

Posted by
Posted in

A HEG

A HEG   Reflexió Váci Mihály „Százhuszat verő szív” című versére   Olvasom e rímbe szedett sorsot, mi remélte, mire én is vágytam, de csak meghasonult a magányban, és most összeállít egy lajstromot, azt, hogy föl mit és miért áldozott.   Hogy hős volt-e, vagy egy balga bolond, egy naiv gyerek, ki sosem nő fel? Ki […]

Posted by
Posted in

A MEGSZOKÁS HATALMA

A MEGSZOKÁS HATALMA   Ma már meg lehet szokni mindent, a szabadságot, a fogdát, a félelmet, ha dobog itt bent, a szomszédban gyújtott bombát,   a teli tányért, az éhséget, az árnyékot tested mögött, a tűző napot, ha megéget, s a szájat, ami szembeköpött.   Ma ezek nélkül nincsen Világ, – a nemre is mondhatsz […]