About Me

Beck Brigitta az Irodalmi Rádió szerzője.

Beck Brigitta vagyok, tizenöt éves. Szabadidőmben szívesen foglalkozom írással, verseket és novellákat is szívesen írok, bár ez utóbbit inkább csak a saját szórakoztatásomra. Olvasni ritkán szoktam, mert a könyvek terén elég válogatós vagyok. Számomra elengedhetetlenül fontos, hogy egy történet ne csak élvezetes és érdekes legyen, de tartalmazzon mondanivalót is, ami egyaránt tanít és elgondolkodtat. Hiszem, hogy a szavaknak akár varázserejük is lehet, ha megfelelően bánunk velük!

Posted by
Posted in

Pont úgy

Ahogy a végtelenben nyúlik el a táj, Ahogy látjuk már, hogy sehol nincs határ, És nyomot sem hagy, úgy pusztul a tél, Te is csak úgy, pont úgy érkeztél.   Ahogy a nap az égen kelleti magát, Ahogy végre halljuk már a nyár szavát, És fáradt szemünk százszor visszanéz, Úgy múlik el mind ez az […]

Posted by
Posted in

A pipacs

A pipacs nem csak egy virág. Nem, a pipacs latin nő, bordó ruhában, Szeme fekete, bőre barna és hibátlan. Mert csak a virágban nem találni hibát.   A pipacs tűz, tűz és szenvedély, Láztól ég belülről, s vörös, mint a vér. A pipacs vad, nincstelen, és szabad, Nincs benne nemesség, se gőg, se gyilkos harag. […]

Posted by

Hadd menjenek!

https://www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&url=https://www.youtube.com/watch%3Fv%3DWZRKDEKko3k&ved=0ahUKEwiSvYKVppHiAhUvlIsKHbEEAKIQo7QBCCwwBA&usg=AOvVaw2oGYHUdo2j8-caB0gRYont (A megzenésítés a linkre kattintva hallgatható meg.) Beck Brigitta: Hadd menjenek! Elszalad a nyár: Így lett kitalálva. Szó nélkül lelép, Ezernyi virágot hagyva hátra. Elköszön a nap Minden áldott este. Azért teszi, hogy Bíborszínű fátylát lengethesse. Megszökik a szó Szívünk ketrecéből, S ha kiszabadul Bármi áron pusztít, rombol, széttör. Legördül a könny: Visszatarthatatlan. Érzelmek […]

Posted by
Posted in

Mese az álomról

Gyere és ülj le, Most mesélek neked. Hagyj hátra mindent, És ne mondogasd, hogy felnőtt vagy. Az csak egy szerep!   Csak légy kíváncsi, A kedvemért gyerek, Csak ennyit tégy meg, És cserébe mesélek neked. Hunyd be a szemed!   Képzelj egy várat, És mellé éjszakát, Az éjszakába Csillagot. A csillagba csodát. S halld az […]

Posted by
Posted in

Sírni bűn

Sírni bűn. Sírni nem szabad. Ezt adja át egymásnak Éveken át száz meg száz ajak.   Sírni bűn. Sírni nem szabad. Csak a gyengék sírhatnak, De a gyenge nem sír. Elszalad.   Sírni fáj, Nem sírni jobban. Azt senki sem látja, ha A szív csak lüktet, s már nem dobban.   Ne sírjál! Nem tudod, […]

Posted by
Posted in

Porsche a lakótelepen

Mint földöntúli, hazug látomás, Úgy gurult lassan, szépen, csendesen. Otthona vagy csupán egy állomás: Mi lehet számára a lakótelepen?   Jött a Porsche, a fényűző idegen, Jött, de nem szállt föl utána a por se, Csak pár tekintet meredt rá hidegen, Akik nem láthatták még az autóst sem.   Mert fekete volt a Porsche ablaka, […]

Posted by
Posted in

Látni végre

Menjünk! Induljunk el a nyárba, Csillagtalan éjszakába, Behunyt szemmel vaksötétbe, S látni fogunk. Látni végre!   Induljunk messzi forróságba, Szenvedéllyel fűtött lázba, Induljunk a néma éjbe, Hadd hallhassunk újra, végre!   Hadd hallgassuk a büszke csendet, Mikor már mások nem figyelnek, És hadd nézzük a szívünk mélyét, A szeretetnek tompa fényét.   Aztán csak táncoljunk […]

Posted by
Posted in

Szalad a távol

Szalad a távol… Fúj a szél. Nézem. A messzeség Ott véget ér, Ahol már nem érthetem meg, csak érzem.   Lüktet a város, Bár fagyott. Furcsa. Úgy akarom, Hogy láthasson Forróságot, aki még látni tudja.   Acélos minden… Kőkemény. Hideg. Értem én Hogy zord a tél, De ez a búskomorság mégis minek?   Megfásult arcok… […]

Posted by
Posted in

Rózsadombi villák

Rózsadombi villák, Rózsadombi népek, Rózsadombi fák hajolnak Rózsadombi szélnek.   Rózsadombi villák, Nem is vagytok szépek! Az eget köszöntitek, De épp a földig értek.   Rózsadombi álmok, Ragyogó remények, Rózsadombi emberek, A pénz az mind tiétek!   Rózsadombi utcák, Rózsadombi élet, Rideg, s büszke csend A rózsadombi ének.   Rózsadombi buszból A rózsadombra nézek. Rózsadombi […]

Posted by
Posted in

Ez maradt utána

Nyugodt volt minden. A táj, ami örökkön hallgatag. S az arc, amely oly szép, hogy tán nincsen. Ilyen csend ez. Először békét teremt, majd magára hagy.   Tűzként érkezett. Pusztított és parázzsá változott. Valóval harcolt, álmot kergetett. Aztán elmenekült volna, de miattam már nem tudott.   Furcsa küzdelem. Ez volt ő, a rohanó őrület. Csak […]