About Me

Benedek Sarolta az Irodalmi Rádió szerzője.

35 éves, kétgyermekes családanya, különleges bánásmódot  igénylő gyermekekkel foglalkozó fejlesztőpedagógus vagyok. Erdélyi családból származom, azonban kisiskolás korom óta az anyaországban élek. Az irodalomhoz való vonzódásom korán megmutatkozott, az általános iskola alsó tagozatán sorra emelték ki írásaimat, illetve a versek szerelmese lettem: számos szavalóversenyen vettem részt sikerrel.

Első versemet 12 éves koromban írtam, ezután pedig pubertáskoromat körbeszőtte ez az önkifejezési forma, a legtöbb versem születése erre az időszakra datálható. Többnyire negatív hangvételű szabadversek voltak ezek, melyek segítettek feldolgozni egy-egy vélt, vagy valós nehézséget, vagy épp válaszokat kerestek egy-egy komolyabb társadalmi problémára.  Húszas éveimben a verselést felváltotta az éneklés, melyben még nagyobb örömemet leltem, s melyet a mai napig is űzök: tökéletes megoldás a rohanó világ által okozott stressz levezetésére, lelkem finomhangolására.

Az elmúlt években autizmussal élő gyermekekkel foglalkoztam, állapotuk, belső világuk, cívódásaik, félelmeik megérintettek, oly annyira, hogy újra tollat ragadtam, és egy-egy fájdalmas érzést helyettük is megfogalmazva versbe öntöttem. Eddig még soha nem küldtem el verseimet kiadókhoz, nem pályáztam velük. Az Irodalmi Rádiónak küldött egyetlen versem volt az első próbálkozásom, és örömmel tölt el, hogy be is válogatták az antológiába. 

Posted by
Posted in

Félni

Félni, mire vágysz! Keresni, mit nem találsz, Sírni, ha jó, s nevetni, ha fáj! Fojtogat a szenvedély, Alulmaradni nem akarsz, Harcolsz, s tán túléled… De végül mégis belehalsz. Eltűnsz, elhamvadsz, Nem leled önmagad, Értelmetlen, üres, Reménytelen úton haladsz. Olykor jön a napsugár, Mely feltölt,de elvakít, Biztonságot ígér, De aztán mégis elzavar. Hinni? Nem mersz már! […]

Posted by
Posted in

Búcsú

Keserű némaságra ítéltetett lelkem, A kínok kínját őrzöm, mélyen eltemetve. Néha egy édes emlék eszembe ötlik, De nem méltóságra, halálra buzdít.   Mérgeskígyóként húsomba marva, Gyilkos szerelmeddel szívemig hatolva Tettél cinkosoddá, s majd hagytál önmagamra. Téveszme, nyomor, vérző sebek,   Hiányzó láncszemek. A kör bezárult: idő előtt, S már nem tudom, hogy ki, vagy mi […]

Posted by
Posted in

Útvesztő (Lelkek iskolája -Pedagógus alkotók antológiája 2018)

Érintetlen tájra értem, Az ösvényt elsőként taposom, De azt, hogy mikor, s merre lépjek, Magam sem tudom. Csak bolyongok célomat keresve, Elmélázok az olykor furcsa tájon, Hol szépsége, hol ridegsége terel el, Így mindig új vidéken járok. Néha haza vágyom, Az otthon melegére De rémlik: mindig fáztam, Inkább keresgélek! Kígyók közt lépkedve arra gondolok, Jó […]