About Me

Bodó Csiba Gizella az Irodalmi Rádió szerzője.

"Születésemtől 25 éves koromig éltem Miskolcon. S jóval több mint a duplája a Budapesten töltött évek száma.
Nagyon szép és nagyon nehéz időszak. Férjemnek, s magamnak ígértem, hogy író leszek. Az ígéretet halála után kezdtem el megvalósítani.
Kezdetben a néhány példányban köttetett könyveim magam írtam, szerkesztettem, láttam el fotóimmal, rajzaimmal.
2000. meghozta a segítséget és néhány év alatt egy miskolci kiadó segítségével megjelent 6 kis kötet, versek, útinaplók, önéletrajzi regény.
A sors ajándékaként utazhattam minden esztendőben, s ezekből születtek az úti-naplók.
„A rózsaszín ország Jordánia” c. könyvet meghívták az első arab-magyar könyvkiállításra. AZ „Ég – Kő” könyvem példányait felajánlottam a 7,5 millió éves mocsári ciprusok megmentésére, s a Miskolci Herman Ottó Múzeum a mocsári ciprusokat bemutató képeslapjára feltette a „Fában élek” című versem.
Az AdLibrumnál került kiadásra a következő verses-kötetem, a Hetvenhét vers 2007.- Ekkor már a Barátok Verslista, az Irodalmi Rádió, a Kaláka kanadai irodalmi lap, a KLÁRIS Irodalmi lap szerzői közé tartoztam.
2008-ban a Barátok Verslista publikációs díjjal, 2009-ben a KLÁRIS Nívódíj II. fokozatával tüntetett ki.
2006-tól minden esztendőben bekerültem a fentiek antológiáiba. A 12. kötetem, a Damaszkusz kapujában úti-napló bemutatójára a XIII. kerület Pozsonyi úti Art Galériában került sor.
Önálló bemutatkozás volt a Feketén-Fehéren című folyóiratban; „Költészet a gyógyulásért” címmel az ORFI Kórházban.
2010-ben bekerült versem a XXI. Század költői antológiába (Petőfi Szülőház kiadás).
Az Irodalmi Rádiónál több első-harmadik helyezett pályázatom volt, hangos könyvben, megzenésített formában, s Kautzky Armand előadásában.
Az IR Pesti Szalonjában két alkalommal mutatkozhattam be.
2010-ben a Velencei Kápolna Galériában volt kiállítás és könyvbemutató, a 13. Jelek című kötetnek. Kiállítás a könyv grafikáiból, s verseim bemutatása.
Jelentős lépésnek ítéltem meg, hogy 2010-ben a Fullextra „családjával” kint lehettek könyveim az Ünnepi Könyvhéten, a Vörösmarty-téren.
A múlt esztendőben két verses kötetem jelent meg a Szent-Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában, melynek könyvesboltjában dedikálási lehetőségeket kaptam december hónapban, ünnepi katalógusokban történt megjelenés kapcsán.
Szerkesztője vagyok a Magyar-Egyiptomi Baráti Társaság Kulturális - Vers és Könyvajánló rovatának."

Weboldalam: http://bodonecsibagizella.hu/

Posted by
Posted in

A címzett ismeretlen

A címzett ismeretlen    Neved nem tudom, Írj hát a nevemre Dió levelek erezetsorain Olvasom Örök Tündöklő Végtelenség Ágazó jeleid keresve!   Ezer napocska Ringlógömbbe zárva Mint rézsúlyzó A gyenge ágakat megpróbálja, Mindüket szélbölcső dajkálja.   Ismeretlen az arcod! De minden vonását Megtalálom felhőgomolyban, Hangyabolyban, szarkalábsziromban S a túloldalon baktatóban.   Sasok szárnya alá bújtam, […]

Posted by
Posted in

Őszi napforduló

A gólyák már hetekkel ezelőtt útra keltek. Talán már sok más madár is készülődik, félúton van Afrika közepe felé. Az emberáradat pedig hónapok óta úton van Közel-Keletről, Távol-Keletről nyugati irányba, Nyugat-Európa és Észak-Európa felé! Ma még fényes nyári nap volt tengert-festő kékkel az égen, zöld árnyalatokkal ringó lombokkal, kinyújtózkodó virágokkal az erkélyen. Inkább tavaszi hangulatú […]

Posted by
Posted in

Damaszkusz kapujában

Örömmel értesítem, hogy a “Levelek San Luisnak inka “Szentföldről”…” c. kötete a mai napon felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtár(MEK)állományába. Az alábbi címen olvasható: http://mek.oszk.hu/13700/13778/

Posted by
Posted in

Csi-Gi versek reprint MEK kötet

Örömmel értesítem, hogy a “Csi-Gi zsengék” c. kötete a mai napon felkerült a Magyar Elektronikus Könyvtár(MEK)állományába. Az alábbi címen olvasható: http://mek.oszk.hu/14000/14049/

Posted by
Posted in

Kedves Látogató

„Helyet” kaptam – megköszöntem, elfogadtam! E helyet folyamatosan megtöltöm, gondolataimmal, írásaimmal, fényképeimmel. Meghívlak, hogy nézz be hozzám, légy Vendégem időről-időre egy virtuális teára, s mazsolázz hozzá verseimből, prózáimból, lapozz bele elektronikus könyveimbe. Legyek ott a „polcodon”, olvass tőlem nyugtalan éjszakáidon, én hagyom, hogy törölj soraimból ha nem kedvedre való, de reménykedem; hogy sokszor leszek megnyugtató, […]