About Me

 

Bolgárfalvi Z Károly az Irodalmi Rádió szerzője.

Budapesten születtem 1954. szeptember 24-én, értelmiségi családban. Apám a Budapesti Műszaki Egyetemen, anyám az ELTE bölcsészkarán végzett. Jómagam a Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szereztem diplomát szociálpedagógia szakon. Bár egy percig sem dolgoztam szociális területen, az emberek öröme, bánata, gondjai, hajléktalansága, szenvedése a verseimben visszatükröződik. A versek iránti szeretetem a gyermek koromból eredeztethető. Soha senkit nem hallottam úgy verset szavalni, mint anyámat, amikor József Attila kései siratóját szavalta nekem, oly átéléssel, oly megrendítően, potyogó könnyekkel szemében, hogy a végére mindketten sírtunk. Belehasított lelkembe egy gyönyörű fájdalom, amit ma sem tudok feledni, de megismételni sem. Talán innen ered a vágy, hogy megírjam azt a tökéletes verset, ami majd egyszer valaki mást hasonló élményhez juttat. Hitem szerint nehéz tudomásul venni, hogy az értékét vesztett világban egyre kevesebben olvasnak verseket és egyre kevesebben vásárolják a kortárs költők műveit. A költő feladata így nem más, mint, hogy a csend mögé hatoljon és áttörje az agyonhallgatás falát.

Posted by
Posted in

Karácsonykor, minden évben

  Karácsonykor, minden évben, Sok-sok sóhaj száll az égbe. Van közöttük könnyű, nehéz Sorsüldözött, mint a remény, Mely ha utat tör magának, Könnyes szemmel, mint a bánat, Akkor talán lesz bocsánat, Feledés perce a mának. De ha a szív nagyon szegény, Kérges lelkű, rideg, kemény, Kibe hálni jár a lélek, Nem ismer irgalmat, szépet. Óh, […]

Posted by
Posted in

Furcsán ködös volt az éj

    Furcsán ködös volt az éj, De, a hajnal már hóesésben ébredt, Szívemben nagy a szeretet, Karácsony napja van éppen. Konyhában nagy a sürgés-forgás, Sütés-főzés, mosogatás, Az asztalnál már együtt a család, Ritka az ilyen ünnep ma már. S mennyi gyertya fénye izzik, Csillognak gömbök, kerek szemek, Nyúlnak apró kezek a fa felé, Csengettyű […]

Posted by
Posted in

Didergő, csupasz, téli fák

  Didergő, csupasz, téli fák Nyújtózkodnak az ég felé, Hó hömpölyög, fürgén, tömegben, Versenyeznek, ki ér le elébb, Kékes-szürke homályból, lassan bontakozik ki az élet, Súlyos felhők könnyeznek, Ontják magukból a szépet, A méltóság magával ragad, Ámulatba ejt, mint embert, Nehéz lenne megszólalni, Kérdezni, mit senki sem mert. Kékes-lilás hangulatban, Plasztikusan él a táj, Mennyi […]

Posted by
Posted in

A tél támadása

  A tél támadása estére Jégvirággá szelídül, Szóvirágok nyílnak így, Melyen a lélek is repül, Leesett az első hó, Valóságos út a házig, Útjába vág a szél, Majd lassan elül, bogarászik, Gémberedetten ég a tűz, Fázik, ki melengeti kezét, Bundába bújik majd a reggel, És álmosan meresztgeti szemét. Nem játék, mire a tél készül, Egy […]

Posted by
Posted in

A tél ide-oda hurcolja a havat

    A tél ide-oda hurcolja a havat, És néha széllel sepertet maga előtt, Tükörsimára fagyasztja a kis tavat, Mely halkan csobbant kevéssel ezelőtt,   És most némán áll, mint tükör, a hold előtt, Mutatva az álom magányos kapuját A gyémánt csillagokkal, lefekvés előtt, Mielőtt szél oldaná lábának saruját.   Alkonyi dalát dalolja a poszáta, […]

Posted by
Posted in

A fák megritkult lombjai között

  A fák megritkult lombjai között Szerelmünk jelképe, nézd; odavan már, Fogócskát játszanak az őszi ködök, Tovaszállt a vidám illatos nyár.   Lelkünk didereg akár a nádszál, Az érzelem máris új utat ígér, Oly vigaszt, mely ha jobb is lesz a vártnál, Csalóka, mint az álmos pipitér.   Hiába látjuk, vesztesek vagyunk, Elhagyatottsággal nyújtjuk nappalunk, […]

Posted by
Posted in

A Hűvös Kéz Mely Megérinti

A hűvös kéz, mely megérinti Baráti, egyben személytelen, Csak ketten vannak a szobában, Szerelmük mégis reménytelen,   A szokások sokkal erősebbek Minden ósdi tilalomnál, Így nem kell többé szégyellniük Érzéseiket minden találkozásnál,   Szemben állnak, egymáshoz közel, Ők az érinthetetlen kapcsolat, Várnak anélkül, hogy megvallanák   Béklyóba zárt üres sorsukat. A hallgatás szépségében járnak, Féltik […]

Posted by
Posted in

A Csend Börtönében

A csend börtönében vergődik a lélek Némán, sikoltanék, de nem merek, félek, Az ég azúrkékjét vágyakozva nézem, Visszatérni hozzá képes lennék, érzem,   Elsodort a véletlen, éretlen, mint a szél, S az életben kéretlen lett a veszteség, Mindez egy pillanat, vagy tovább tart majd? Fáradt, fakó arcom így mégsem maradhat,   Kell, hogy legyen remény, […]

Posted by
Posted in

A fennsíkon szél fütyül az erdő sávon át

1 A fennsíkon szél fütyül az erdősávon át, Hol a fészke rejtekén, mit őriz kismadár, Szélben hajladozva, mint az érett búzaszár, Borzolt tollakkal, mert riogatja bokorág.   A madár sorsa ilyen, lármás és veszélyes, Élelmet kutatnak, míg elhagyva fészküket, Fiókáik versengnek, kiveszik részüket A táplálékból, melynek mértéke szeszélyes.   Az ég azúrban fürdik, a nap […]