About Me

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője.

Balmazújvároson születtem.
Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem.
Két fiam van, az idősebbik három éves kora óta pszichózisban szenved, a fiatalabbik a BME-n szerzett mérnök informatikusi diplomát.
Eddig ilyen témájú gondolataim írásban még nem jelentek meg, néhány cikket írtam csak a honlapra, helyi újságba, melyek inkább szakmai jellegűek.
Viszont úgy gondolom, ha mások is megismerik ezeket az eseményeket, érzéseket, erőt gyűjthetnek saját problémáik megoldásához.

Posted by
Posted in

Egy kezdő kisiskolás tévelygése

Boldog elégedettséggel ültem a kanapén, még valami kekszfélét is majszolgattam. Közben mesefilm sorozatot néztem a tévében. Az sem zavart, hogy a napocska csak néha pislantott be hozzám az ablakon. Nem számoltam semmilyen torz következménnyel. Csak annak örültem, hogy nem derült ki. Pár év múlva ez pont fordítva lett, de ki gondolt még ekkor a jövőre! […]

Posted by
Posted in

Egymás közt

Amikor a tekintetünk összeér, a pillanat a lelkünkig is betér.   Bennünk a hangos szó mindig beakad. Mit is mondhat az, ki szólni sem tudhat?   A szerető ölelés a mi szavunk. Más mondja el minden szép gondolatunk.   Az együtt töltött  idő a programunk. Törődés az, mit egymásnak adhatunk.   Fájó szívünk érzi igazán, […]

Posted by
Posted in

Monológ a munkámhoz

Hozzád szólok te vén Különc, ki éveken át napról, napra kíméletlenül hajszoltál! Hallgass meg most, mielőtt elhagylak, szaladgáltam már úgyis sokat miattad. Ha belegondolok te akartad, hogy így legyen. Az iskolapadból a katedrára tegyem a léptem. Volt, hogy a felhőket csak fentről láttam, volt, hogy az iszapba süppedt a vágyam. Volt, hogy az örömömtől színt […]

Posted by
Posted in

Telnek a napok

Forró nyári napra, jön az alkonyat. Szívünkben a parázs örökre megmarad.   Szárnyalunk a széllel a ringatózó vízen. Álmodunk szó nélkül, szemünk egymásnak üzen.   Fátyolos lebegés öleli át összefonódott testünk. Nem gondolkodunk, csak igazán szeretünk.

Posted by
Posted in

Simogatás

Puha, finom a kéz érintésnek, mellkasodon a színes szívalak. Naponta simítod többször, végig húzod rajta az ujjadat. -Milyen jó! Kellemes érzés!- mondogatod magadnak. Kell a simogatás! Rájöttél!? De nem a pulóvereden, saját kézzel,  magadat! Öleld, simogasd meg szeretteidet! Ugorj a nyakukba! Mondd! Szeretlek! Jobbat kapsz helyette valós érzésekkel. Nem kell hozzá sima ruha, csak érezni […]

Posted by
Posted in

Letisztul a gond

Volt benne minden, félelem, magány, gyötrelem, remény, várakozás, igen kevés éden. Szürke tél, vágyódás kemény.   Telt az idő, hajtottam a napokat, csak azt vettem észre, valaki lemarad. Nem vár már haza senki. Ez a ház nem otthona neki. Nincs gond, de elment a szeretet is. Nincs kivel törődni, nincs kiért aggódni.   Tükörbe nézve […]

Posted by
Posted in

Készülődöm!?

Hihetetlen, de lejárt az idő. Mondogatják körülöttem a szót, mely igaz, fájdalmasan élő. Letelt, elmúlt? Talán rövid volt.   Utoljára teszem, amit szoktam. Most már rövid az év, nincs hosszan A napok még gyorsabban mennek. Már megint újra félév lesz!   Minden esemény, minden gondolat a múltra irányítja a figyelmem. Lelkem sóvárog egy-egy nap miatt. […]

Posted by
Posted in

Hányszor!

Hányszor ültem összegömbölyödve, fázva és félve? Mikor lesz új remény?   Hányszor gondoltam remegve, egyszer majd más lesz az este?! Lesz fény!   Hányszor kértem, hogy változzon meg minden, mert kibírhatatlan a tény.   Hányszor kerestem, kutattam reménytelenül, hogy legyen végre új tény.   Hányszor vesztettem, újra kezdtem újra félre tettem, hogy legyen új fény. […]

Posted by
Posted in

Az élet színpadán

Az élet színpadán táncol, akinek a nótáját húzzák. Forgó széllel az száguld, ki alatt kemény a  talaj.   Kinek ezekből nem jutott, süpped a reménytelenségbe. mint a zuhanó madártojás, mely fészekből esett le.   A színpadon nagy a forgolódás. ki fenn marad, nagy a kihívás. Hiszi, hogy neki jutott a nehezéből, de mi jut annak, […]

Posted by
Posted in

Genetika a tengerparton

A nyár teljes erejével tombolt. Aki tehette a tengerpartra menekült. A víz lassan mosogatta a parti köveket, nem akarta felborzolni a pihenők lelkét. Valaki azonban mégis nyugtalan volt. Egy férfi adott hangot ennek a mellettem levő napágyon a párjának. Igaz, nem gondolta, hogy a környezetében értik a nyelvét. -Valld be már végre, hogy nem az […]