About Me

Csorba Viktória az Irodalmi Rádió szerzője.

Tizenegynéhány éves lehettem, amikor először papírra vetettem kezdetleges írásaimat. Mint hogy Fekete István regényein nevelkedtem, kiskamasz fejjel főként állatokról szóló versek szaladtak ki a tollamból. Kicsivel később iskolai feladványok kapcsán készült néhány kezdetleges novella... szigorúan gyerek fantáziára alapozva. A lázadó tizenéves korszak főként baráti körök zenekaraihoz fűződött. Szerettem ad-hoc összedobott zenére dalszövegeket írni. Bár a zene múló hóbort volt többünk életében, az írás szeretete számomra megmaradt. Huszonéves koromtól egyre gyakrabban ragadok tollat, hogy rímekben fejezzem ki a gondolataimat. Alkotásaimban központban áll az emberi lélek, különböző élet- és sorshelyzetek, valamint mozgatórugóink: az ember öröme és bánata. Verseimet, ritkábban novelláimat íróasztal fiókom rejtegette sokáig, egyre bővülő tartalmával, mígnem 2019-ben vettem a bátorságot, hogy a pódiumra lépjek. Sikeresen szerepeltem irodalmi pályázatokon, és még ebben az évben jelentek meg verseim különböző antológiákban. Nagy örömömre szolgál hogy szélesebb olvasói körrel és poéta társakkal találkozhatok kortárs portálokon.

Posted by
Posted in

Erő nemzedéke

Most születtek Ti erre a Földre, Kaotikusan beteg időkre, Ti, az ártatlan gyermekek, Kik mosolyától még A zord szívű érzéketlenek, A minden hájjal megkent, Üzletnek szentelt hóhérok is Lágyan elernyedek. Bennetek ring a mélyzöld erdő, Ott, hol a Sors fedte mező Egyszer zúzmarás, másszor rügyező, Ti vagytok, ti lesztek: az Erő! Megérkeztek mohában fürdő kőre, […]

Posted by
Posted in

Ima a csillagos égbolthoz

Mikor holdszemedbe nézek, Andalító éji képek Fénylő csillámsoraiban Most és mindig veled élek. Kitárom s feléd emelem Imához tartott két kezem, Bűvös csillagképeidbe Halkan beletemetkezem. Millió évben Hömpölygő képben Lested a sors szavát. A jövőt gyúrtad, Jelened s múltad Egybemostad már. Mióta világ a világ, Dúlnak benne a galibák, Csak te maradsz tökéletes! Fentről látod […]

Posted by
Posted in

Szeretve lenni

Mióta ismerlek, Mióta szeretlek, Elpárolgott belőlem A féltékenység, A harag, A tehetetlenség. Csak virágzó fák vannak, Csak üde rétek, Temérdek jó lélek, Csak ennyi van: Egy szép élet. Nincs többé csalódás, Nincs többé kín, Csak a szeretet van, S ez elég lesz így. Egy pici szikra, Mely nagy tüzet gyújt, Lobog a lángcsóva, S mi […]

Posted by
Posted in

Én néha…

Én néha csak úgy lennék, A világ végére mennék, Hogy ott csendben leülve, A semmi hatalmán merengjek.   Én néha csak úgy elbújnék, Egy réten pitypangmagot fújnék, S nézném hogyan szállnak ők el, A jóllakott pamacsfelhők aljáig.   Én néha madárként kelnék, Magas fák fölé szállnék, És a hajnali táj, onnan fentről, A szárnyaim alatt […]

Posted by
Posted in

Szeressétek a Földanyát!

Szétfeszül, szomjazik az Anyaföld, Nem akar már otthont adni nektek: Kik irtóztok mindentől, ami zöld, Kik nem adtok vissza, csak elvesztek. Kárpát medencében sólyom madár költ, Elődeink itt okkal telepedtek, Hol éjjelente nádi farkas üvölt, Ott élő erdők, rétek, friss vízmedrek. Szívcsakra dobog a lábatok alatt, Felettetek a tejút a teltség, Óvjátok fáit, ne döntsétek […]