About Me

Fekete Zoltán az Irodalmi Rádió szerzője.

Nyugdíjas, magyar-történelem szakos középiskolai tanár vagyok. Sajóhídvégen születtem 1935. február 4-én.
Szüleim földművesek voltak, 12 kataszter holdon gazdálkodtak. Az elemi iskola négy alsó osztályát Sajóhídvégen végeztem, a négy felsőt (akkor már általános iskolát) Sárospatakon, ahol osztálytársam volt Lázár István, a Kiált patak vára című könyv szerzője és Gömöri György, a Quasimodo költői verseny első nyertese. A gimnázium 4 osztályát Miskolcon a Lévay József – később Mikszáth Kálmán – diákjaként végeztem, itt érettségiztem 1953-ban. Tanítói képesítést 1955-ben szereztem, addig segédkönyvelőként, illetve 1954. december 1-től képesítés nélküli nevelőként dolgoztam Ónodon, továbbá Sajóhídvégen. 1963-ban levelező tagozaton elvégeztem magyar-történelem szakon Egerben a Pedagógiai Főiskolát, majd két évvel később Debrecenben történelem szakon az egyetemet. Ugyanebben az évben házasodtam.
A fiam magyar-történelem-angol-német szakos középiskolai tanár, jogi egyetemet is végzett, a nagyobbik lányom szintén magyar-történelem tagozatos tanár, kisebbik lányom jogot végzett. Feleségem földrajz-rajz szakos általános iskolai tanár.
Vidéki iskolákban tanítottam: Kesznyétenben, Girincsen. Hernádnémetiben majd Miskolcon a 19. sz. és a 22. sz. Ipari Szakközépiskolában, mely később Kós Károly Építőipari Szakközépiskola néven működött. Itt aktív tanárként 20 évet dolgoztam, majd óraadóként még hat évet. Innen mentem nyugdíjba 1995-ben.
Verseket írni Sárospatakon kezdtem már 10 éves koromban.
Tizenhárom éves voltam, mikor Sárospatakon a Református újságban első versem egy négysoros, megjelent; afféle osztálypoéta voltam. Azóta is folyamatosan írok verseket.
Költeményeimet antológiák közölték: Visszhang antológia (FAOSZ Kiadó), Elmondom hát mindenkinek antológia (Alterra Kiadó), Karácsonyi irodalmi antológia (Pápa, Lyra Kiadó) Versek, Ünnepek és hétköznapok, Versek elbeszélések (ITEM Kiadó, Békéscsaba).
A Honvédelmi Minisztérium által kiírt ”Haza, egység, szabadság” című országos pályázaton egy versciklusomat nívódíjjal jutalmazták. Ekkor a zsűri elnök Kalász Márton, az Írószövetség akkori elnöke volt. Verseimet egy alkalommal elküldtem Illyés Gyulának, A Vótok fejfájára című versem meghatotta. Nyugdíjasként részt vettem hat ízben az ”Ősszel is nyílik virág” c. nyugdíjasok számára kiírt verspályázaton, mindegyiken díjazott lettem, kiváló minősítést, ráadásul különdíjat nyertem. Nemcsak versekkel próbálkoztam, egy, a Kráter Műhely által kiírt forgatókönyv pályázaton Wass Albert: Magukra hagyottak c. regény forgatókönyvéért elismerésben részesítettek, a Magyar Művelődési Társaság és a Magyar Művelődési Intézet által kiírt Mit tudunk magunkról c. pályamunkámért kiemelt dicséretet kaptam.
Tavaly, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából meghirdetett ”Szabadság” c. pályázaton irodalom kategóriában első helyezést értem el. Ekkor 11 versem jelent meg az antológia keretében.
Oláh Miklósról, volt mártír osztálytársamról drámát írtam, amelyet a színház igazgatója értékesnek és érdekesnek értékelt, és új színdarab beküldésére buzdított. Írtam ugyanezen címmel ”Még a fák is sírtak” egy filmforgató könyvet is, beküldtem országos pályázatra, de mivel dokumentum filmet vártak, s ez játékfilm volt, nem értékelték.
S mivel nem tudok verset nem írni, szinte naponta születnek költemények, eddig spirálozott formában 2380 oldal van a fiókomban, nem szólva géppel írott fiatalkori verseimről. Hogy mi lesz a versek sorsa, az a jövő nagy kérdőjele. Az Irodalmi Rádió Históriás 2017. versenyén 1. helyezést értem el.

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Apám regénye

Még csak 19 éves volt, amikor behívták katonának 1915-ben. Már abban évben a fronton találta magát, részt vett a Szaratov és Kutuzov közötti harcokban. (Ő Szaratóra és Kotozóra „magyarosította” a két helység nevét.) Még ebben az évben fogságba esett. Sokat mesélt háborús élményeiről, amelyeket én kisgyerekként nagy érdeklődéssel hallgattam. Bennem leginkább az az élménye maradt […]

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Doberdói hegyek alatt

(A Doberdót megjárt Barancsi Sámuel keresztapám emlékére) Fenn a doberdói hegyen, mikor sebet kap a vitéz: „Úgy érzem én, elvérzem én, ha soká jön a szanitéc; bármely percben meghalhatunk, ha sorozattüzet kapunk, halálos minden pillanat, csákány kopogtat hegyfalat, fúr az olasz a hegy alatt, bármikor felrobbanhatunk. Egyre erősebb a vérzés, pokolból nincs hazatérés.” Doberdói hegyek […]

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Hajnalvarázs tavaszidőn

Ez a virradat oly csodás: vakító, százszín ragyogás, és ámulat, és fényvarázs, ilyet ne adhat semmi más. Megyek bársonykék ég alatt, Most megszólalni nem szabad! Még a kutyák is alszanak. Nincs senki más, csak én vagyok, csak ragyogás és fény vagyok, a képzelet most béna lesz, szépszavú költő néma lesz, legélénkebb szín éjsetét, festő eldobja […]

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Tavasz idusa, ha a Nap kél

Rezgő nyárfa ing a szélben, fürdik arany-ezüst fényben. Hajnali ég harmatozik szagos bükköny illatozik, kék rezedák táncba fognak, karcsú füvek hajladoznak, kövér lapuk mosolyognak, kis pacsirták dalt csattognak, hangjuk égbe szállva kérdi: mért is oly gyönyörű élni? Bajok múlt ködébe vesznek… Földi élet fonnyadt vénnek búcsúzás előtt a legszebb.

Posted by
Posted in

Fekete Zoltán: Húsvétoló

Pirosló hajnalban kora reggel órán mentünk a Fő utcán. Hajnal-piros rózsák, fénylő pocsolyák közt tavasz-eső múltán. Kölnivíz zsebünkben, vers zsongott szívünkben. Kapukon zörgettünk szíveken zörgettünk, csorduló szívünkből bőven csepegtettünk. „Hasad a szép hajnal, mutatja sugarát”. Ébredjetek lányok, piros tulipánok, harmatban mosdottak, üdék, szépek, tiszták. Szabad-e locsolni? Patyolat ingemet, patyolat hitemet, gyermeki szép lelkem, világra nyílásom, […]

Posted by
Posted in

Októberi virradatra

Az októberi virradatra   Akkor, az októberi virradatkor akkor megnyíltak az egek, oszlottak sötét fellegek. Örültünk a felkelő napnak, rab lelkek új erőre kaptak, örültünk a friss levegőnek, gyermekeink hősökké nőnek. Szívben remény, kezünkben fegyver, újra emberré lett az ember, s most valóban fényes szellők fújtak, rabtartóink barlangba bújtak, s hittük, hogy sose térnek vissza, […]