About Me

Guti Csaba az Irodalmi Rádió szerzője.

1982-ben születtem Debrecenben. Életem nagy részét a Hajdúságban töltöttem, majd immáron tíz éve Dabasra költöztem, és véglegesen letelepedtem.
Az olvasás nagy szenvedélyem volt gyerekkorom óta. Mindig is úgy gondoltam, hogy a könyv jó útitárs, így akárhová mentem, soha nem maradt el mellőlem az aktuális olvasmányom.
A természetnek nagy tisztelője vagyok, ahogy a magam erejéből telik próbálom óvni. Novelláimat sokszor ihletik a fák, és az állatok. Írásaimmal próbálom közelebb hozni ezt a csodát az emberekhez, és a természet szeretetét megerősíteni az olvasóban.
Számos novellám azonban humán indíttatású. Szeretek az emberek közt szemlélődni, fürkészni a tekintetükben, elgondolkodni szavaikon, cselekedeteikben a „miérteket” keresni. Próbálom beleképzelni magamat a helyükbe, átérezni gondjaikat, boldogságukat.
Írásaim többnyire drámai hatásúak, hogy súlyt adjak egy adott problémának, amiről beszélni szeretnék. A nevelő szándék mellett többnyire reményt hagyok a végkifejletben, hogy az olvasó érezze, hogy mindig van kiút a gondokból. Ez sokszor nem több, mint választás, vagy kitartás kérdése. De a kulcs, ami feltétlenül szükséges hozzá: akarat, és a vonzódás a jó felé.

Posted by
Posted in

Ragacs

  A napraforgók búsan meredeztek a kert végében. A szél néha unottan hintáztatott rajtuk egyet, mire azok ijedten kapkodtak száradó leveleikkel a levegőbe, hátha valamibenmegnyugvást találhatnak. Csönd ült a fákra, a színes madárkák már mind elmentek, nem trillázott rajtuk semmi. A fészkek üresen tátogtak bele a hűvösödő alkonyba, hogy jóllakjanak a szótlan órákkal. Olykor baljóslóan […]

Posted by
Posted in

A gazda lánya

Keszeg arcú, sovány ember volt a gazda. Halovány ábrázatát az idő és az élet sűrűn telebarázdálta ráncokkal. Tartása rogyott volt, mintha csak húsz évvel lett volna idősebb attól, amit éppen az élete számlált.  Fogai helyenként hiányoztak, hogy átadják a helyet a hallgatásnak, amely házas embernél igen nagy bölcsességnek számított már akkoriban is, valamint, hogy megkíméljék […]

Posted by
Posted in

Zászló a kézben

Attila csak nemrég költözött Magyarországra. Oda, ahová szíve szerint mindig is tartozott, csak a történelem sötét évei elszakították onnan. Mindez alig múlott valamin, hisz a határtól nem messze lakott a családjával. A fiú emlékezett arra az időre, amikor a nagypapája még élt, és mesélt neki. Ő mondta mindig: – ha a szél egy kicsit jobban […]

Posted by
Posted in

A nő nőnapon

Március 1: a nő vágyakozva gondol a következő hétre, amikor is ünnepelve lesz, és nemének minden egyes csodálatos tagja. Ábrándozik, álmokat sző, amiben a férje frissen borotvált, illatos, és tiszták a körmei. Lejátszik gondolatban egy romantikus estét, amikor nem ő főz, megterítenek neki, a feneke alá tolják a széket, és mindent önfeledten élvezhet. A kiszolgálást, […]

Posted by
Posted in

Szilánkosra tört évek

Szép nyári nap volt. Meleg, szikrázó. Olyan, amiben csak boldog lehet az ember. Volt ugyan a levegőben valami fanyar, valami, amiről régóta beszéltek az emberek, de úgy éreztem, hogy az tőlem messze van. Tőlem, falusi asszonytól, aki csak a családjának élt, és a munkának. Aztán egy csapásra megváltozott minden. Valahol távol eldördült egy lövés, és […]

Posted by
Posted in

A lámpagyújtogató

  Annácska nagyon szerette elkísérni a nagypapáját a munkába. Szeretett mellette sétálni, és követni őt kandelábertől kandeláberig. Olyankor úgy érezte, hogy elsőként övék az utca, csak utánuk kaphatja meg azt a város, a járókelők, vagy bárki rajtuk kívül. A fellobbanó fények az övék voltak, csak az övék. Nem is láthatta azokat más, hisz ők voltak […]

Posted by
Posted in

Ahogy az anya látja

Utolsó napfényes, késő őszi nap volt. A főutcán sétáltam hazafelé. Magam akartam maradni a gondolataimmal, miközben emberek nyüzsögtek körülöttem. Szavaik ott keringtek mindenhol, én mégis megpróbáltam tudomást sem venni róluk. Az őszre koncentráltam, az utolsó napsugaraira, amelyekkel, mint egy öreg tanító, végigsimította a járókelők arcát, mintha csak a ballagó osztályától köszönne el. Valamiért mégis félrenéztem. […]

Posted by
Posted in

Szirmok

Szirmok   Öreg Tóni csak ült a padon, és a kacsáit etette. Kérges ujjaival apró darabokat tépett a kenyér beléből, gyúrt rajtuk egyet, majd erőtlenül a vízbe dobta a galacsinokat. A kacsák habot vertek a partközelben, ahogy megküzdöttek a vízbe hulló falatokért. Aztán amikor elfogyott az öreg kezéből az áldás, még néhány pillanatig ott maradtak […]