About Me

Handbauer Péter az Irodalmi Rádió szerzője.

Esztergom városában születtem 1987 híresen kemény telén, február havában.
Fiatalkorom költözések sorozatával telt a Dunántúlon, így otthonomnak érzem az Esztergom és Komárom környéki kistelepüléseket, a Kisalföld Bakony felőli csücskét és Pécs városát is.
Éppígy Angyalföldet és Budát is.
Később megtudtam, hogy felmenőim közül sokan vészterhes időkben is végigutazták az egész Kárpát-medencét, Bácskától az erdélyi Szászföldig. Némelyek még korábban érkeztek Bajorország felől. Voltak köztük tisztességes parasztemberek, üvegfúvók, kereskedők, magyarok, svábok, szászok és örmények, sőt település alapítók is.

A kezdetektől tudományos érdeklődésű voltam. Amiben izgalmas rendszert láttam, az érdekelni kezdett.
De mellette egész kicsi koromban megkedveltem Weöres Sándor – akkor még csak – gyermekverseit, és lelkesen szerepeltem versmondó vagy népdaléneklő versenyeken is.
Első saját versemet csak 2004-ben írtam valahol a Tolna megyei erdőkben, innentől egy ideig sűrűn írtam verseket és ritkán prózát is az asztalfióknak, esetleg néha internetes felületre.
2005-ös pécsi érettségim után kerültem Budapestre, fizikus egyetemi tanulmányokat végeztem, ahol aztán fő csapásként asztrofizikát és biofizikát tanultam. Teljesen helytálló, hogy égen-földön próbáltam otthonosan mozogni, ahogy maga az emberi természet is érdekelt. Ezért mozgolódtam a tudománytörténet és tudományfilozófia felé is, sőt különféle vallásfilozófiákkal is ismerkedtem részletesebben.
Egy ideig laktam az Eötvös Collegiumban, aztán egy hosszabb ideig Angyalföldön, majd az egyetem után Bel-Budán találtam otthonra.
Apró tudományos próbálkozások és az élet viszontagságaival töltött küzdelmek után helyemet programozóként találtam meg.
Dolgoztam már így egészségügyi vonalon, vagy GPS nevű démonokkal viaskodva. Szabadidőmben az íráson kívül foglalkozom zenéléssel, ahogy időm engedi természetjárással és néha íjászkodással is, közben pedig szövögetem idealista teóriáim a világ jobbá tételéről.

2016-ban egy akkori kollégám sugalmazására találtam rá az Irodalmi Rádió mérnök-pályázatára, ahol angyalföldi verseimből néhányat megtisztelő oklevéllel jutalmaztak. Voltak szünetek, de 2015-től újfent rendszeresen írok.
Mára közel száz versem gyűlt össze a privát gyűjteményemben.
Ezek egy részét szeretném minél hamarabb elfelejteni, de reményeim szerint akadhat közöttük néhány, melyben mások is örömüket lelhetik! Vagy talán értéket is találhatnak bennük!
Az ideális költő nézetem szerint valahogy úgy képzelhető el a XXI. század Magyarországán, hogy próbálja elhelyezni magát az Arany János és Kányádi Sándor képezte tengelyen.
Erről egy kicsit szétfolyik az alkotói síkon, háromszöget képezve Pilinszky Jánossal, sokszögesedve Nemes Nagy Ágnes frappáns tömörségével, majd az alkotói térben végül a József Attila és Weöres Sándor között keresztbe futó koordinátán kitölti a maga sajátos tetraéderét.
Ha eddig a feladat nem hibádzik, akkor szerencsés esetben az idom súlypontjának közelében valahol megtalálhatja Babits Mihályt is, archimédeszi fixpontként, sokakkal egyetemben.
Utána jönne az igazi feladat, hogy ezt a rendkívül impozáns erőteret valahogy fel is töltse, kísérletezésekkel, próbálkozásokkal és persze sok-sok édes és keserédes botladozással.
Közben próbálja megőrizni és javítani emberségét.

Fájdalmak versei
Posted by
Posted in

Fájdalmak versei

A némaság vermében A nyálkás kútban ázott szirmokon csúszik hasán a gőgös bánatom. A gyökerek betörnek mint mételyes földeken áteredő bűnös lelkek. Mélye hatalmas limax maximus ölelésének alantas csöpögő húsa. A tagadás beköszön az édes féreg szegeket markoló ácsolt fájára. Csak harmat cseppen. Beterít oroszlán szájában szivárgó édes nyál fojtogató illata. Varangyok erdeje ugrik a […]

Versek emberi ösztönökről, életről, elmúlásról
Posted by
Posted in

Versek emberi ösztönökről, életről, elmúlásról

Tigris és idomár Kölyök voltam, gyönge csöppség, anyám védett, erejével táplált. Elmúlt a hó, olvadt a jég, apám szívét tőr vájta át. Ketrecbe tettek, vasrácsok közé, hol bejut a fény, tárt asztal vár. Tanít az ostor, nevel ügyessé, hogy ne féljek átbújni tüzes karikán. Nem vágyom a vért, altat a sötét, tisztán vár fekhely a […]