About Me

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője.

Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem egy Csongrád megyei kis faluban a valamikor boráról híres Pusztamérgesen 1948. október 10-én egy viharos vasárnapi napon. A középiskolát Szegeden végeztem és itt is dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Sok munkahelyem volt, de mindig emberekkel foglalkoztam. Szerettem a kihívásokat! Már gyermekkorom óta a kedvenc időtöltésem az olvasás. Minden elolvastam ami a kezembe került. Imádtam a klasszikusok verseit, szavaló versenyekre jártam és sokszor nyertem is, igaz csak újabb könyveket, de én ennek jobban örültem mint az okleveleknek! Csak a Pálmalevelem kikérése óta írogatok. Akkor szembesültem azzal, hogy verseket fogok írni és azóta valóban a hobbim lett! Sokat tanultam és tanulok, mert a versek írása sem tanulástól mentes foglalkozás. Olyan szinten nem beszélek nyelvet, hogy fordításra is vállalkozzam. Szeretném magam megméretni. 2015 Karácsonyára jelent meg magánkiadásban az első kötetem: Álmodozások címmel, majd a 2016. évi Poet Antológiában 3 versem kapott helyet. A helyi Algyői Hírmondóban is jelent meg írásom. Verseim - bár én nem vagyok költő - a Poet.hu irodalmi oldalon jelennek meg, de jutott már belőle a Holnap Magazinnál lévő blog oldalamra is. A saját versek mellett írtam már evokációt Lermontov, Rimbaud, Verlaine, Baka István, Kicsiny László, Katona Judit és néhány Poet-os társam verseire. Mostanában írtam novellákat is, melyek szintén a Poet.hu oldalán lévő blogomban találhatók. A Poet.hu oldalán megjelenő verseimet közzé teszem a Facebook oldalamon is. Köszönöm a lehetőséget, hogy csatlakozhattam az Irodalmi Rádió közösségéhez.


A szerző netkötetei az Irodalmi Rádió szerkesztésében:
Szárnyszegetten
Mint tömjénfüst...

Posted by
Posted in

egy falevél csupán…

egy falevél mint emlékek sora lenyomatot hagy a mindennapokon ha átcikázik néha az agyadon nem érheti el a feledés pora egy levél csupán lemásolta sorsa szürke folt csupán egy fehér anyagon most is mint annyiszor ha hagyom megérint a lét kegyetlen varázsa egy sóhaj száll tova a világba aprócska az élet és olyan rövid hiába […]

Posted by
Posted in

a múló idő

a lépcsősor a végtelenbe vezet gyermekként lépsz az első fokokra mint letűnt korok egykor míves szobra bomló óra mutat múló perceket ahogy haladsz egyre magasabbra a gyermekkorod már egyre távolabb órából néha lehullik egy darab így tűnik el a pillanat hatalma ahogy közeledik a végső cél fogy a pillanat a perc az óra sietős léptek […]

Posted by
Posted in

sötét a világ…

sötét a világ és sötét az élet sötétben sötétben sötétben élek szeretnék ölelni egy vidám dalra kimenni futva a fényes szabadba feledni mindent mindent ami fáj látni hogyan zöldül újra a határ színes szalagokat tűzni zászlómra hirdetni hogy már nekem szól a nóta csendben átölelni majd a világot mosollyal éltetni a szabadságot hittel dogma nélkül […]

Posted by
Posted in

A rézmozsár

Drága nagymamám már sok-sok éve elment. Kicsi asszony volt, de a beleszorult energiát ma is megirigyelné sok fiatal. Ha az a fránya combnyaktörés nem jött volna közbe, talán még ma is közöttünk lehetne. De a 96 év az 96 év. A tüdőgyulladás pedig nem kegyelmez. Az ő korában meg pláne. No de nem is erről […]

Posted by
Posted in

miért teszi ezt…

“elnyel bánatot naponta árnyat lehel agg fa lombja” (Radnai István: Nyomorgó) miért teszi ezt az aprócska lét “sárgát” varr oda ahol nemrég még ágak végén gyümölcs hintázott anyácskám kapok-e még kalácsot a tájban túlcsordult néma fájdalom lét nemlét talán még fájlalom szűkülő lét gyógyító fakopácsok anyácskám kapok-e még kalácsot költői kérdés anya nincs már végtelenben […]

Posted by
Posted in

mint eldobott álarc…

“amputált fantomfájás ott bent a koponyaűrben elég tágas a terjedéshez eszedbe jut a lepra” (Radnai István: befagyott átjáró) vöröset csen az alkonyat az estre lentről egy percre még visszanéz a nap majd csendben eltűnik asszonyi teste imát celebrál a templomi pap mint eldobott álarc lehull az éj a táj sebeit sötétség takarja vad sikoltásban érkezik […]

Posted by
Posted in

karod ha néha átölel…

karod ha néha átölel borzolja lankadó szárnyam talán az idő sosem jön el hogy békém újra megtaláljam hozzád vezetne minden út bolyongok az éji ködben csodákból mondd nekem mi jut álmot török a néma csendben szerettem volna újra szállni szabadon fenn a magasban szférák zenéjét hallgatni csillagfényes hangulatban óriás egy törpe létben vajon mit hoz […]

Posted by
Posted in

csendfolyamok…

vergődsz vad érzések hálójában napra nap mindig új csodát remélsz az életálmod labirintusában néha gügyögő kisded már a lét csendfolyamok szürke házfalakon a sorsod ujja most is rád mutat elmélkedve jövődön és múlton csak álomcserép szórja be utad de tudatod még építi a vágyad és szél söpri a hullott levelet talán egy nap újra rád […]

Posted by
Posted in

vajon elmennél-e…

“Volt sok nyár, sok bolondos emlék, átvirrasztott, forró éjszakák, ha kézen fogsz, most is mehetnénk, míg csiklandoz, fűt és űz a vágy.” (Kerecsényi Éva: Volt egy nyár) vajon elmennél-e ha hívnának újra a vágyak és a vad képzelet sarut vennél-e a hosszú útra s csodálnád újra a kék eget talán álom már a régi emlék […]

Posted by
Posted in

sok-sok betű…

sok-sok betű egy vastag könyvben de a végén még üres lapok kántált imák a hajnali csöndben rádöbben a létem magam vagyok szakadt borító szamárfüles lapok csend zaj áramlás hajt csak előre dekadens érzés rezignált napok feljutunk-e egyszer oda a tetőre gyorsul az írás fogy már az üres lap betelik egyszer minden ember könyve gyilkos erővel […]